44734

A törvény által megszabott határidőig, csütörtök éjfélig (március 20-ig) rekord számú, 29 tömörülés adta le a belügyminisztériumban jelöltlistáját az európai parlamenti (EP) választásokra.
Szlovákiában meglepően nagy az érdeklődés az EP-választások iránt a pártok, mozgalmak részéről, miközben a politológusok idén is alacsony, 20–25 százalékos részvételre számítanak. 2004-ben, az első szlovákiai uniós választáson még csak 17, öt évvel később pedig ennél eggyel több politikai tömörülés állított jelöltlistát.
A szlovákiai polgároknak viszont az eddigi tapasztalatok szerint az EP-választások iránti érdeklődése a legalacsonyabb az Európai Unióban. A legutóbbi, 2009-es választásokon a részvétel a 20 százalékot sem érte el. Akkor a Smer szerezte meg a legtöbb képviselői mandátumot, összesen ötöt. Robert Fico pártelnök a napokban úgy fogalmazott, ezt a trendet szeretnék folytatni, a folytonosságot megtartani.
A legfrissebb, az MVK ügynökség által közzétett felmérés alapján a Smer még javítani is tud, a szavazatok közel 39 százalékát szerezné meg, ami 6 képviselőt jelent. A második helyen a KDH végezne a szavazatok 12 százalékával (2 képviselő). Az MKP 5,2 százaléka egy képviselőt jelent. A Most-Híd (4,7%) viszont e felmérés szerint nem érné el bejutási küszöböt.
„Ha otthon maradnak az emberek, akkor nem lesz egyetlen képviselőnk sem, ez pedig azt jelentené, hogy a szlovák parlament után kiesünk az EP-ből is. Ez nem lehet a felvidéki magyar közösség érdeke” – nyilatkozta Csáky Pál, az MKP listavezetője a Felvidék.ma-nak. Jelenleg a Smeren kívül a KDH-nak, az SDKÚ-nak és az MKP van még két-két, illetve az SNS-nek és a közben már megszűnt HZDS-nek egy-egy képviselője a brüsszeli testületben.
Május 24-én tehát már harmadik alkalommal választhatunk, s dönthetünk arról, hogy mennyire változzon ez a helyzet. A kvótaelosztás szerint Szlovákiából tizenhárom képviselő juthat be a 792 tagú testületbe. A mandátumuk öt évre szól. S ahogyan Szlovákiában ismét baloldali győzelem várható, hasonló várható az Európai Unió (EU) egészét tekintve is.
A VoteWatch Europe mind a 28 tagállamra kiterjedt februári felmérése szerint legalábbis, a konzervatív Európai Néppárt (EPP) háromszori győzelmét követően májusban a baloldal viszi el a pálmát. Az Európai Szocialista Párt (PES), amelynek a Smer is tagja, eszerint a jelenlegi 194-ről 217-re növeli mandátumai számát, az EPP (amelyhez az MKP és a Most-Híd, SDKÚ, KDH is tartozik) képviselői helyei viszont 275-ről 200-ra csökkennek. Nem kizárt hát, hogy a következő parlamenti ciklusban a baloldal formálja majd az EU irányultságát.

Magyar pártok és a Most-Híd EP-jelöltlistái:

Magyar Közösség Pártja (MKP)
1. Csáky Pál, 58 éves, politikus, közíró, Pozsony a
2. Farkas Iván, 48 éves, okleveles közgazdász mérnök, Muzsla
3. Horony Ákos, 39 éves, jogász, Dunaszerdahely
4. Domin István, 36 éves, polgármester, Izsa
5. Agócs Gergely, 27 éves, politológus, megyei képviselő, Királyrév
6. Nagy Dávid, 26 éves, jogász, Kolta
7. Klenovics Gábor, 36 éves, közgazdász-mérnök, Szenc
8. Gergely Papp Adrianna, 41 éves, polgármester, Debrőd
9. Foglár Gábor, 24 éves, pedagógus, Almágy
10. Ilko Zoltán, 27 éves, pedagógus, Lelesz (Tőketerebesi járás)
11. Ondová Reiter Flóra, 37 éves, közgazdász-mérnök, Kassa
12. Matuszny Katalin, 32 éves, vegyészmérnök, Pozsony
13. Králik Róbert, 43 éves, újságíró, pedagógus, Komárom

Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ)
1. Krivánszky Miklós,63 éves történész (Kassa)
2. Pelle Zsanett, 27 éves jogász (Rimaszombat)
3. Bugár Zoltán, 35 éves közgazdász (Dunaszerdahely)
4. Vicena Melinda, 30 éves közgazdász (Szentpéter)
5. Csicsák Bernadett, 30 éves jogász (Érsekújvár)

Most-Híd
1. Simon Zsolt, 43 éves, parlamenti képviselő, Pádár
2. Nagy József, 46 éves, parlamenti képviselő, Dunaszerdahely
3. František Šebej, 67 éves, parlamenti képviselő, Pozsony
4. Bastrnák Tibor, 49 éves, parlamenti képviselő, Komárom
5. Vitkó Andrea, 40 éves, jogász, Párkány
6. Forró Zoltán, 31 éves, agrármérnök, Nádszeg
7. Jozef Lohyňa, 50. éves, vállalkozó, Privigye
8. Vladimír Vágási, 51 éves, alpolgármester, Kassa
9. Peter Krajňák, 32 éves, pedagógus, Eperjes
10. Pataky Károly, 37 éves, közgazdász, Királyhelmec
11. Sárközy Irén, 44 éves, közgazdász , Dunaszerdahely
12. Michal Goriščák, 28 éves, doktorandusz, Felsővízköz
13. Cúth Csaba, 35 éves, jogász, Komárom

Parlamenti pártok EP- listavezetői:
Smer-SD: Maroš Šefčovič, Monika Flašíková Beňová
KDH: Anna Záborská, Miroslav Mikolášik
SDKÚ-DS: Ivan Štefanec, Eduard Kukan
Egyszerű Emberek: Jozef Viskupič, Viera Dubačová
SaS: Ján Oravec, Lucia Nicholsonová

ba, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”44705″}