44818

Robert Fico a Smer-SD elnöke tapasztalatait és a felkészültségét kínálta fel a kísérletezéssel szemben, amelyet véleménye szerint Andrej Kiska képvisel. Március 26-án este megtartották utolsó vitájukat is, s Ivan Gašparovič is szólt a választókhoz.

A kormányfő március 26-ai mérlegvonó sajtótájékoztatóján azt ígérte, államfőként pártok felett áll majd, egyúttal azonban segíteni szeretné a parlament és a kormány munkáját is.
„A másik lehetőség a tipikus ellenzéki képviselő, aki a köztársasági elnöki palotában is úgy viselkedik majd” – jelentette ki Fico, aki szerint Andrej Kiska az ellenzéki revánsot, valamint az államfő, illetve a kormány és a parlament közti ellentét változatát kínálja a választópolgároknak. Fico szerint Iveta Radičová volt kormánykoalíciójának támogatása is azt mutatja, hogy Kiska nem pártok feletti jelölt.
„Egyike vagyok azoknak a politikusoknak, akik aktívan kivették a részüket a Szlovák állam megszületéséből. Vele együtt öregszem én is, és fokozatosan ismerem meg az országot” – fogalmazott Fico. „Kormányfőként nehéz döntéseket kellett meghoznom. De egy sor külföldi államfői szintű kapcsolattal rendelkezem, többen közülük támogatnak is. Én a nyugalom, a szociális megbékélés és az együttműködés államfője leszek” – ígérte a kormányfő.
„Arra kérem a választópolgárokat, szombaton jöjjenek el választani, és válasszanak e két változat közül” – hangsúlyozta Fico.
Fico sajtótájékoztatóján valószínűleg erődemonstrálás céljából a Smer-SD alelnökei, Marek Maďarič, Robert Kaliňák, Pavol Paška, Peter Kažimír és Dušan Čaplovič is jelen voltak. Maďarič kampányfőnökként a Smer politikájának jövőbeli folyamatosságát hangsúlyozta. „Összetartó csapat vagyunk, amely már évek óta együtt hozza meg a lényeges döntéseket a párt politikáját illetően” – fogalmazott Maďarič hozzáfűzve, létezik egy egyezség, amelynek értelmében Robert Fico államfővé választása esetén az alelnökök egyike áll majd a párt élére.
„Robert Fico államfővé jelölése a közös döntésünk volt. Olyan embert jelöltünk, aki érett politikus és megerősíti Szlovákiát” – jelentette ki a miniszter. „A köztársasági elnöki hivatal nem lehet játékszer egy milliomos kezében” – fűzte hozzá. Maďarič szerint függetlenül attól, hogyan végződik az államfőválasztás, „garantálják, hogy a Smer teljesíti a kormányprogramjában foglaltakat”.”Felszólítjuk Robert Fico és a Smer-SD szimpatizánsait, hogy szombaton menjenek el választani, és adják szavazatukat a mi jelöltünknek” – fejezte be kortesbeszédét a kultuszminiszter Maďarič.

Andrej Kiska egyedül állt ki az újságírók elé, hogy értékelje a választások előtti kampányt, melyet nagyon agresszívnek nevezett. Elmondta ilyen méretű ellenkampányra nem számított. Meggyőződése, hogy az ellene irányuló támadásokat, röplapokat, óriásplakátokat és videofilmeket a Smer szervezte és finanszírozta (ezt Fico tagadja), ugyanis más szervezetnek vagy polgári kezdeményezésnek aligha lenne több tízezer eurója ilyen méretű ellenkampányra
Hangsúlyozta: személyében független és pártok felett álló jelöltet támogathatnak a választók. Kampányzáró sajtótájékoztatóján Andrej Kiska azt is elmondta: olyan pártoktól független jelöltként indult, aki maga finanszírozta a kampányát. Hozzátette: amennyiben államfővé választják, célja az lesz, hogy visszaadja az elnöki tisztség tekintélyét, visszahozza a tisztességet a politikába, illetve, hogy emlékeztesse a politikusokat választási ígéreteikre. Arra az újságírói kérdésre, hogy esetleges kudarca után folytatni kívánja-e politizálást, Kiska nem adott egyértelmű választ.
Kiska és Fico szinte mindenben eltérően nyilatkozott. A Beneš-dekrétumok ügyében egyikük sem támogatja, hogy e téren változás legyen. Kiska viszont rossznak nevezte a kettős állampolgárság ellen született törvényt. Talán a romákkal kapcsolatban egyezett meg a véleményük, mi szerint fontos a szociálisan rászoruló társadalmi csoportokat segítése, de a törvénysértések ellen fel kell lépni. 

Gašparovič nagyobb részvételre buzdított
Ivan Gašparovič leköszönő köztársasági elnök azt szeretné, ha utódja méltó képviselője lenne az országnak, aki a választópolgárok jelentős részének támogatását bírja. Ennek érdekében az államfőválasztás március 29-én zajló második fordulójában magasabb részvételre szólított fel. A részvételi arány az államfőválasztás első fordulójában 43,4 százalékos volt.
„Az államfőválasztásban közös a felelősségünk. A döntésünknek észszerű és érett mérlegelés eredményeként kellene megszületnie” – üzente a választóknak a szlovák közszolgálati televízióban szerdán elhangzott közleményében Gašparovič.
Mint mondta, nem szavazni annyit jelent, hogy önként lemondunk a közügyekben való aktív részvételünkről. „Éljünk szombaton ezzel a jogunkkal és felelősségteljesen, családjaink és az egész társadalom javára és nyugalmára gondolva válasszunk köztársasági elnököt az országnak” – fogalmazott Gašparovič.
Az államfő hangsúlyozta, két hivatali időszakra kiterjedő tapasztalati igazolták, hogy a köztársasági elnök befolyásolhatja az ország politikai légköré, részt vesz a társadalmi valóság változásaiban. „Arra kell törekednie, hogy enyhítse a politikai ellentéteket és a politikai szubjektumok közti véleménybeli különbségeket. Hozzá kell járulnia az együttműködés elfogadható szintjének eléréséhez és az ország békés légkörének megtartásához” – fogalmazott az elnök.
Gašparovič szerint Szlovákia élére olyan ember kell, aki a nyugtalan időszakokban képes az embereket összefogni, és segít a hagyományos értékeinkre támaszkodni, mint például a család és a hit. „Olyan, aki céltudatos szlovák hazafi és a társadalom gondjainak megoldása során a polgári elveket érvényesíti” – jelentette ki az államfő, hozzáfűzve, Szlovákiának tapasztalt államfőre van szüksége, aki készen áll arra, hogy politikai vezetője, köztársasági elnöke legyen egész Szlovákiának és megbízható partnere a külföldnek.

A szlovák államfőválasztás második fordulóját megelőző 48 órás kampánycsend hivatalosan csütörtökön reggel hét órakor kezdődik.
dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”44793,44808,44666,44636″}