Idestova negyed évszázada kezdtem el a politizálást mint parlamenti képviselő a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalomban, majd a Magyar Koalíció Pártjában, ahol két ciklust voltam megyei képviselő. Miután levontam a tanulságot a sikertelen parlamenti választásokból, minek következtében az MKP kiszorult a parlamentből, saját személyemen keresztül kezdtem el a párt megújítását. Lemondtam minden tisztségemről a pártban, maradtam sima alapszervezeti tagnak. Nekem sem mindegy azonban, hogy a Magyar Közösség Pártjára, az általa képviselt szavazórétegre és az egész szlovákiai magyarságra milyen napok várnak a rohamosan globalizálódó világunkban. A megoldások egy kicsit odébb vannak, de megtalálásukat a diagnosztikának – a tényleges bajok felismerésének – kellene megelőzni. Ezért talán – a teljesség igénye nélkül – érdemes volna megvizsgálni pár kérdést, melyekre ha nem adunk rövid idő alatt kielégítő választ és nem találunk kivitelezhető megoldást, könnyen előfordulhat, hogy minden igyekezetünk – tehát a mai is – teljesen feleslegessé válhat.
Elsőként azonnal foglalkozni kell a legfőbb gondunkkal: a népességfogyással, ugyanis az ún. „emberanyag újratermelése” legkevesebb egynegyed évszázadot vesz igénybe. A nem kihasznált elmúlt negyed évszázaddal egyben ez már 50 év! A mi demográfiai mutatóink nagyon rosszak, két évtized alatt több mint 100 ezerrel lettünk kevesebben. Mi, szlovákiai magyarok messze nem érjük el a megmaradáshoz szükséges átlagos 2,2 utódszámot. Ne felejtsük: azé a föld aki belakja! Tehát nagyjából 50-75 év múlva ilyen demográfiai mutatók mellett már nem lesz szükség nemzetstratégiára, a negatív társadalmi, demográfiai és gazdasági behatások a szó szoros értelmében likvidálnak minket. Ez amúgy már most is a volt keresztény Európa egyik sarkalatos problémája, ami miatt Európa biztosan nem tudja megtartani azt a kultúrkört, amiből megszületett. Intézkedési kényszerbe kerültünk. Ennek csak két fő és sürgős csapásirányát említem meg. Az első olyan törvénycsomagoknak a meghozatala, amelyek emberi szaporulat-támogatók – gondolok itt elsősorban a családtámogatásokra. A második csapásirány mindenképpen Dél-Szlovákia gazdasági felzárkóztatása. A globalizálódó világban, amelynek nálunk egyik erős ismérve a bizonytalanság, nem várható a tényleges szaporodásra való készség akkor, amikor a folyamatos elszegényedés és munkanélküliség miatt nagy az elvándorlás és annak a tudatosítása, hogy ilyen körülmények között nem lehet utódokat vállalni az átlagosan elvárható 2,2-es vagy jobb szaporodási arányban. Munkanélküliként, néha éhes gyomorral, bizonytalanságban, nyugati árakkal, de ezekhez képest negyedni-ötödnyi fizetésekkel nem lehet sikeresen gyereket nemzeni és felnevelni. A megoldási javaslatokat a szakemberektől, tehát a társadalomtudományoktól – elsősorban a szociológusoktól várom.
Másodszor pedig végletesen tönkretettük magunkat a közerkölcs teljes lezüllesztésével. Mindenki tudja, mire gondolok, ezért nem részletezem. Ha nem tesszük helyre a közerkölcsöt és a társadalmi rendet, az élet etikáját, amelynek megvannak a szilárd szellemi kapaszkodói, nem számíthatunk sikerre – könnyen az ókori Róma sorsára juthatunk. A megoldási területeket nem sorolom, mert valójában mindenhol hiba van a közerkölcscsel – az óvodáktól az iskolákon keresztül, a családtól a politikai intézményeinkkel egyetemben – a felsorolás nincs bezárva. E téren nagy szolgálatot tehetnének az európai hagyományos egyházak és a konzervatív pártok is, valamint a kiharcolt oktatási és kulturális autonómiánkon belül a megújított szakralitás és a tapasztalati nemzettudat is.
Harmadik fő gondunk pedig a határozatlanság, a tunyaság és a jóhiszeműség. Vegyük észre kérem, hogy 1989 óta mi, szlovákiai magyarok, az egész Európában évtizedek óta hangoztatott önrendelkezésből és szubszidiaritásból mit értünk el. Egy kezem ujjain felsorolhatók a sikerek, mint pl. a helyi és megyei önkormányzatiság, saját politikai pártok alapítása, Európa-uniós képviselet és egyetlen felsőoktatási intézményünk létrehozása. Egyszerűen megállapítható, hogy stratégiánk, majd az alkalmazott taktika nem tudta megvalósítani a két évtizeddel ezelőtt vázolt célokat – többet vártunk az ún. bársonyos forradalomtól. A legfőbb okokat már említettem: határozatlanság, tunyaság, léhaság, lustaság és jóhiszeműség. Rá kellett jönnünk, hogy a szlovák nemzetállam létrehozása, megalkotása, aminek utána a szlovákság is egy magabiztos, büszke és frusztrációmentes fejlett nemzetté válhat, még várat magára. Tippelem – még úgy 50-100 évig várhatunk. A társadalmi folyamatok ugyanis nagyon lassúk, megkerülni vagy kihagyni fejlődési fázisokat nem nagyon lehet. Ez az újkori történelemben csak kétszer fordult elő: a francia forradalomban és a Nagy Októberi Szocialista Forradalomban – tudjuk, hogy mi lett az eredménye! Az előbbi volt forrása a mai parttalan, európai liberalizmusnak, az utóbbi pedig a gyilkos bolsevizmusnak. Az első problémakörnél kifejtettem, hogy ennyi időt, többek között demográfiai okokból is, várni nem lehet és nem is tudunk. Ezért határozottabbá, keményebbé kell tennünk követeléseinket. Ugyanis senki sem ad nekünk semmit csak úgy magától – pl. autonómiát, tehát teljes önrendelkezést legalább oktatásunk és kultúránk területén – csak úgy, önszántából, szeretetből. Semmi sincs ingyen! Mindenért harcolni kell és kellően megfontolt határozottsággal követelni is. Csak azt kapjuk meg, amit elveszünk és okosan kikényszerítünk. Ha nem cselekszünk, mások vesznek el tőlünk – ha még lesz mit. Ilyen nemzetépítési fázisokban nem ritkaság a szupremácia langyosabb és burkolt formáinak bevetése sem.
Mi a megoldás? Óriási feladat vár minden téren főleg a politikusainkra: az önkormányzatoktól a megyéken keresztül a nemzeti parlamenten keresztül az Európai Unióig. Ezért kellene elérni újra az egységet. Kezdetnek jó lenne a politikai is. A civil és polgári kezdeményezések, amelyek az utóbbi időben reménykeltően szaporodnak, ugyancsak pótolhatatlanok lesznek. Legtöbbünk azonban csak annyit tehet, hogy becsülettel neveli családját és rendesen dolgozik, majd elmegy szavazni és ott „jó lóra tesz”.
Hát ez vár ránk pl. egy hét múlva is, majd még kétszer az idei évben. Isten áldjon és segítsen minket!
(Elhangzott az „Innováció a szlovákiai magyar politikában II.” című szakmai konferencián 2014. március 8-án Pozsonyban)
Agárdy Gábor, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”44490,44396,43564″}
