44363 1

A Hollóházi Porcelángyár márkaboltja szombaton, március 1-jén nyílt meg Kassán. A porcelángyárnak Komárom után ez a második boltja Felvidéken. Mint Pálfi József a cég ügyvezető igazgatója elmondta, Kassa a századfordulón az egyik legnagyobb felvevő piaca volt a gyár termékeinek. Mindennek 1920 után vége szakadt, és a rendszerváltozásig nem is sikerült visszatérnie a városba. 
Pálfi József az MTI-nek úgy fogalmazott: a márkabolt megnyitása szép példája a magyar-szlovák gazdasági, kereskedelmi együttműködésnek, hiszen a már komoly vállalkozói múlttal rendelkező Stefán Tóth és felesége, Daniela Tóthová keresték meg az üzem vezetését a márkabolt létrehozásának ötletével.
A márkaboltot üzemeltető házaspár a porcelánok értékesítése mellett egy kis galériát is berendeztek, ahol a kassai festőművész, Dusán Balázs képeit csodálhatják meg a vevők.
Portálunk értesülései szerint a Hollóházi Porcelángyár árbevételeit 2013-ban több mint tíz százalékkal, 560 millió forintra tudták növelni. Miközben világviszonylatban megfigyelhető az igényes porcelánok iránti kereslet csökkenése.
mti nyomán, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”39423,36465″}