44804a

A Szlovák Élelmiszerkamara továbbra is aggódik, az agrártárca már nem tart annyira az „ukrán veszélytől”. Ľubomír Jahnátek miniszter szerint, az importvám ideiglenes feloldásának hatása nem érinti oly mértékben Szlovákiát, mint azt az ágazat képviselői feltételezik.

Mint arról már beszámoltunk honlapunkon, Brüsszel úgy tervezi, hogy csökkenti, illetve bizonyos esetekben megszünteti az ukrán importvámot. A várhatóan júniusban hatályba lépő rendelkezés éves szinten mintegy 500 millió eurót takaríthat meg a nagy gondokkal küzdő ukrán gazdaságnak. Az importvámok csökkentésének, illetve a vámmentes kvóták megnyitásának fő haszonélvezője az ukrán agrárszektor lehet. Az európai agrárium számára különösen érzékeny szektorokban ugyanakkor csak fokozatos lesz a piacnyitás. Az Európai Bizottság (EB) javaslatát hétfőn éjjel (március 24-én) vitatták meg az uniós tagországok földművelésügyi miniszterei. Jahnáteknek különösebb kifogásai nincsenek a tervezettel szemben, Szlovákia tehát nem fogja blokkolni a megvalósítását.
A szlovákiai gazdák és élelmiszeripari vállalkozók azonban aggódnak, úgy vélik első sorban az ukrán búza veszélyeztetheti az agrártermelőket, mert amellett, hogy olcsó, kiváló minőségű is. Jahnátek igyekezett eloszlatni az aggályokat. A brüsszeli tanácskozást követően elmondta, Szlovákia 8 százalékkal több búzát termeszt, mint amennyire szüksége van, ezért az import hirtelen megugrásától nem kell tartani. Sokkal inkább a hús- és tejtermékek behozatala veszélyeztetheti a hazai piacot. A szakminiszter szerint azonban az üzletláncokat köti a szerződés, az említett termékek 87 százaléka rajtuk keresztül kerül forgalomba. Így az ukrán kereskedőknek, ha nálunk akarnak terjeszkedni, szigorú uniós feltételeket kell teljesíteniük. Az agrártárca pedig épp ezért külön figyelmet szentel az Ukrajnából érkező termékeknek, a pénzügyminisztériummal közösen pedig egy hatástanulmányt is készít, hogy a brüsszeli intézkedés várhatóan mennyire befolyásolhatja Szlovákia gazdaságát.
Daniel Poturnay, az élelmisszerkamara vezetője azonban továbbra sem tartja rendszerszerű lépésnek és bírálja a brüsszeli döntést. Úgy véli, az amúgy is nehéz napokat élő szlovákiai agrárágazatnak nem tesz jót a konkurenciafeltételek enyhítése, sőt automatikusan a hazai termelők helyzetének romlását hozza. „A nemzetközi politika problémáit nem a nemzetgazdaság rovására kellene oldani”, véli a kamaraelnök.

BA, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”40871,22435,20799,19258,18946,18596″}