44350

Az idei évben már a visegrádi országok tervezői is jelentkezhetnek a Gombold újra! öltözéktervezési pályázatra. Az érdeklődők május 5-ig jelentkezhetnek a versenyre.
„A tervezők a négy ország – Csehország, Lengyelország, Szlovákia és Magyarország – kultúrájából inspirálódhatnak és a kortárs divat legújabb trendjeibe illeszkedő, jellegzetesen közép-európai ihletésű öltözék- és kiegészítő-kollekciókkal szállhatnak versenybe” – nyilatkozta Ács Zoltán, a Desing Terminál üzletfejlesztési vezetője. Mint elmondta, az idei pályázat célja az egymás kultúrájának a megismerése, ezáltal a művészeti és kulturális hagyományainak megjelenését várják az öltözékeken.
Mint ismeretes, a Gombold újra pályázat 2011-ben jelentkezett először. Az első években a magyar öltözködési hagyományok felelevenítése és bemutatása volt a célja. Folyamatosan bővült a pályázatot kísérőprogramok sorozata; konferenciákkal, vásárral valamint versenyen kívül a fiatal tervezők bemutatkozásával gazdagodott az esemény.
Az elmúlt évben a háromnapos Central European Fashion Day részeként részben már nemzetköziesedett a pályázat. Az idei évben ez teljesedik ki a négy visegrádi ország szellemi örökségének bemutatásával. „Kiszélesítjük a pályázók körét olyan feltörekvő tervezőkre fókuszálunk, akik saját divat-vállalkozást indítanának, vagy már létező márkájukkal szeretnének újabb szintre lépni” – fogalmazták meg közös gondolatként a szervezők.
Portálunk értesülései szerint, a benevezett tervezők munkáit öttagú nemzetközi zsűri bírálja majd el.  A legjobbnak kiválasztott tervezők 10 000 eurós vállalkozást ösztönző csomagot kapnak, amelynek különféle szolgáltatásait maguk választhatják meg.
A pályázat szervező Design Terminál pedig a magyar pályázók közt oszt ki 10 000 eurós értékű díjat, ennek keretén belül egy évig az intézmény szakmai támogatásában részesülnek.   
A Design Terminál a magyar kreatív ipar fejlesztéséért felelős állami intézmény, egyik főcélja a kreatív iparban tevékenykedő fiatalok ösztönzése. Támogatja a fiatal magyar divattervezők kibontakoztatását, felhívva a nemzetközi befektetők figyelmét a fiatalokban rejlő lehetőségekre.
A szakmai zsűri által kiválasztott legjobb kreációkat az ősz folyamán a Central European Fashion Days rendezvényén mutatják be.

További részletek ITT>>>.

PP, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”37846,43185″}