44721

A DAC tulajdonosváltása lázba hozta a szurkolókat Dunaszerdahelyen, szombaton ráadásul Slovan-DAC rangadó, melyet mindig – különösen 2008 óta, amikor a szlovák kommandósok indokolatlanul rohanták le a DAC-szektort – fokozott érdeklődés övez. A csallóközi városból többszázan készülnek Pozsonyba.

„Mohseni, Antal – game over!” – volt olvasható a stadionban kifüggesztett drapériákon maroknyi DAC-szurkoló véleménye még az ősszel, mellyel a klub vezetőinek üzentek. S csak azért voltak maroknyian, mert a „kemény mag” bojkottálta a DAC bajnoki mérkőzéseit. A helyzet azóta nagyot változott Dunaszerdahelyen, Világi Oszkár, akinek – ha lehet hinni a híreszteléseknek, komoly tervei vannak – a Bécsben élő iráni tulajdonossal, Mohsenivel sikerült megegyeznie, így hivatalosan március 4-től a részvények 80%-át a Bokada Rt.-n keresztül a Slovnaft vezérigazgatója birtokolja.
A tulajdonosváltás a szurkolók bojkottját is feloldotta, de ami legalább ugyanennyire fontos: a megerősödött csapat is kellemes meglepetéssel szolgált. Tavasszal a DAC eddigi három mérkőzésén még nem szenvedett vereséget, mérlege két győzelem mellett egy döntetlen. A jó rajtnak köszönhetően a csapat elmozdult az utolsó helyről, s bár a hátránya nem csekély, van remény a bennmaradásra. A klub háza táján tehát remek hangulatban várhatják a szombati Slovan elleni pozsonyi bajnokit.
A két csapat a most futó idényben már kétszer összecsapott egymással, a bajnokság nyitányán nagy meglepetésre az újoncként bemutatkozó dunaszerdahelyi együttes pontot szerzett a bajnok otthonában. Szeptemberben azonban a hazai pálya ellenére érvényesült a papírforma: a Slovan 2-1-re verte a DAC-ot Szerdahelyen. A szurkolók a nyárihoz hasonló eredményt várnak, rajtuk nem fog múlni: értesüléseink szerint többszázan készülnek a mérkőzésre. Vannak, akik autóba ülnek, vannak, akik vonattal utaznak Pozsonyig. Utóbbiak számára a Pozsony–Dunaszerdahely–Komárom vasútvonal járatait üzemeltető RegioJet vasúttársaság a Dunaszerdahelyről 12.50-kor induló vonathoz még egy szerelvényt csatolnak, amely csak Pozsony-Újváros megállóig közlekedik. A RegioJet a visszautat ehhez hasonlóan, külön szerelvény biztosításával tervezi. A zavartalan utazás érdekében a vasúti rendőrség megkülönböztetett figyelemmel kíséri a mérkőzést.
A vasútjegyeket csütörtök délutántól lehet a vasúttársaságnál elővételben megvásárolni. A mérkőzésre vonatkozó belépőket pedig március 20-21. között, csütörtökön és pénteken délután 15 és 19 óra között a DAC-stadion éttermében árusítják majd. „A belépők egységes ára 5 € és minden darab névre szól. A mérkőzés előtti beléptetésnél személyi igazolvány alapján a rendezők ellenőrzik a leadott névsort. A neveket a belépő eladásakor rögzítjük, ekkor még nem kell személyi iagzolványt felmutatni. Egy személy több belépőt is vásárolhat,” nyilatkozta Végh Tibor klubelnök a DAC honlapján.
Nem lehet azonban teljes az öröm a klubnál, a DAC életének 73. évébén elhunyt Gödölle Bélát, az együttes egykori játékosát és sikeredzőjét gyászolja. A legendás játékos március 19-én hunyt el, “vezetése alatt a DAC az 1976/77-es idényben megnyerte a kerületi bajnokságot, megalapozva ezzel a későbbi sikereket” – írja a fcdac1904.com.
A Slovan–DAC bajnoki rangadó március 22-én, szombaton 15 órakor kezdődik a Pasienky-stadionban.

lm, Felvidék.ma
Fotó: fcdac1904.com
{iarelatednews articleid=”44418,44336,44091,43251,42527,42376″}