44489

Március 5-én a Selye János Egyetem Konferencia- központjában összehívott elnökválasztó küldöttgyűlés egyhangúan, Szabó Dávidot választotta meg a Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzatának (SJE HÖK) elnöki tisztségére – tájékoztatta portálunkat Duba Attila.

A SJE HÖK kommunikációért felelős elnökségi tagja elmondta: Szabó Dávid Valent Ákos tavaly novemberi lemondása óta vezette a Hallgatói Önkormányzat működését. Munkáját a HÖK-ben először a küldöttgyűlés tagjaként kezdte meg, majd rendezvényszervezésért felelős alelnökként folytatta a Gazdaságtudományi Karon, majd ugyanebben a tisztségében került az egyetemi Hallgatói Önkormányzatba. Valent Ákos elnöksége alatt kapta meg alelnöki kinevezését. Kezdetben részt vett, majd főszervezője lett a Komáromi Egyetemi Napoknak, a Gilice névre hallgató gólyatábornak, de az ő nevéhez köthetőek a kéthetente megrendezésre kerülő egyetemi bulik, Sirály Menti Party és a Kocsmatúra.
Szabó Dávid munkatervének előadásakor beszélt a jövőbeli terveiről és az elnökség tagjairól is. Tervei közt szerepel többek közt, gazdasági reform, az Ász újraindítása, irányelvek kidolgozása a hallgatói érdekek effektívebb képviselésére, a HÖK külső és belső kommunikációjának javítása.
Az elnökválasztó küldöttgyűlés Szabó Dávid megválasztása után a SJE HÖK elnökség tagjait is megválasztotta.
A Hallgatói Önkormányzat alelnöki tisztségét Wiedermann Béla látja el, a kommunikációért felelős elnökségi tag Duba Attila, a rendezvényekért felelős elnökségi tag Szuri András, a gazdálkodásért felelős elnökségi tag Lovász András lett. Egy új tisztség létrehozására is sor került, így a hallgatói ügyekért felelős elnökségi tag posztját Macsali Denisza tölti be.
Szabó Dávid jelmondatául Ferenc József Viribus Unitis (egyesült erővel) mottóját választotta, amivel azt kívánja kifejezni, hogy a küldöttek nem csak egy elnököt, hanem egy csapatot is választottak, akik az összefogás jegyében, hatékonyabb munkával egy eredményesebb Hallgatói Önkormányzatot szeretnének létrehozni.
A küldöttgyűlésen továbbá a Küldöttgyűlés elnökéről is szavaztak. A szintén egyhangú szavazás eredményeként a tisztséget továbbra is Méri Tamás tölti be. Szabó Dávid és Méri Tamás mandátuma két évre szól – közölte a Felvidék.mával Duba Attila.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”44105,42694,41716,42712″}