44447

Szemtől szemben műsorban Bárdos Ágnes vendége Écsi Gyöngyi református lelkész, előadóművész lesz. A műsor az STV2-en pénteken, március 7-én 15.30-tól, ismétlés hétfőn, március 10-én 10.00 órától tekinthető meg.

Écsi Gyöngyi már gyermekként eljegyezte magát a folklórral: táncolt, énekelt, emellett színházat játszott. És gyűjtött – felvidéki népmeséket és énekeket. Tagja volt a Ghymes, a Kaláris és a Keleti Szél zenekaroknak. Egyik alapítója volt a Rozsnyói Meseszínháznak, majd 2002-ben létre hozta saját színházát, az Árgyélust. Missziós jellegű bábos, mesés, zenés előadásaival, koncertjeivel több, mint tíz éve járja a vidéket és a világot. Hangja – énekelve, mesélve – több lemezen szólal meg.
Immár 11 éve beosztott lelkészként teljesít szolgálatot Hetényben. Azóta vezeti az ottani Tábita gyermek bábcsoportot, gardírozza a felnőtt- és gyermekénekkar. Négy éve minden ősszel Buenos Airesbe utazik. Öt héten át teljesít missziós szolgálatot az ottani kis magyar gyülekezetben. Igét hirdet, énekel, mesél Dél-Amerikában is.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”44324,43983,43756,43640,43539″}