44424

A Szlovák Köztársaság is kérte belépését abba a perbe, amelyet Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, és Dabis Attila az SZNT külügyi titkára indított az Európai Unió luxemburgi bíróságán az Európai Bizottság ellen. Kifogásolták, hogy a bizottság elutasította a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezésük bejegyzését.
Izsák Balázs az MTI-nek elmondta: az elmúlt héten kaptak tájékoztatást az Európai Unió bíróságától a Szlovák Köztársaság beadványáról, amelyben Szlovákia képviselője azt jelezte, hogy az alperes Európai Bizottság oldalán szeretne belépni a perbe.
Hozzátette, a bíróság nem tájékoztatta arról, hogy elfogadta-e a szlovák kérést, és egyelőre azt sem tudják, Szlovákia milyen érveket szeretne felsorakoztatni a per során.
Az SZNT elnöke helyesnek tartotta egyébként, hogy a szlovákok maguk is fontosnak tartják ezt a témát, hiszen nyilván ezért kérték felvételüket a perbe. “Valamit azonban félreérthettek, mert az lett volna az ésszerű, hogy a felperes oldalán, azaz mellettünk avatkoznak be a perbe. Mi úgy gondoljuk, hogy Szlovákiának és az Európai Uniónak is érdeke annak a jogszabálynak az elfogadása, amit kezdeményeztünk” – magyarázta Izsák Balázs. Hozzátette, hamarosan levélben próbálják megmagyarázni a szlovák kormánynak, miért tartják fontosnak a kezdeményezésüket, és miért tartják részben elhibázottnak a beavatkozási kérést.
A Székely Nemzeti Tanács és partnerei azt kezdeményezték, hogy az EU kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól. A kezdeményezés elfogadása a székelyföldi autonómiatörekvéseket erősítette volna.
Az Európai Bizottság 2013. július 25-én tájékoztatja a beterjesztőket, hogy úgy ítéli meg, a kezdeményezés nem tartozik a jogalkotási hatáskörébe.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”42325,36840,41231,41050″}