45394

Születésének 200. évfordulója alkalmából április 24-én Egressy Béni komáromi emléktáblájánál koszorúzott a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület.

Az Ister áruháznál tartott megemlékezésen Nagy Ferenc szavaló és a Víz utcai ovisok adtak rövid műsort, valamint Keszegh Margit, az egyesület elnöke szólt a magyar zeneszerző komáromi kötődéséről. Felidézte: Egressy a 48-as szabadságharcban komoly lábsérülést szenvedett, ennek ellenére – követve zászlóalját – Komáromba jött, ahol a hadsereg zenekari igazgatója lett, ekkor írta meg a jól ismert Klapka-indulót is. Keszegh Margit emlékeztetett: a fiatalon elhunyt zeneszerző, akinek többek között a Bánk bán, a Szózat és több tucat Petőfi vers, köztük a Nemzeti dal megzenésítését is köszönhetjük, csak azután hagyta el Komáromot és került a pesti Nemzeti Színházhoz, miután Klapka azt 1849. október 4-én feladta.
A Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület elnöke a Felvidék.mának azt is elmondta, Egressy születésének kétszázadik évfordulója alkalmából május 23-án nagyszabású ünnepi megemlékezést rendeznek a patinás Kultúrpalotában, valamint azt, hogy a városi képviselőtestületnél indítványozták: a komáromi Városi Művelődési Központ vegye fel Egressy Béni nevét. Ez utóbbi ügyben hamarosan döntés születhet.
A VMK épületénél a Jókai Egyesület szobrot is állítana a nagy magyar zeneszerző tiszteletére, ennek talapzata a májusi megemlékezésre készül el.
Az 1945-ben megszűnt, majd 2000-ben Szénássy Zoltán kezdeményezésére újraszerveződő Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület  egyik első akciójaként 2001-ben állított emléktáblát Egressy Béninek annak az egykori háznak a falán, ahol a magyar zeneszerző komáromi tartózkodása idején lakott.

(A képek kattintással nagyíthatók!)
45394a45394aa45394c45394d

lm, Felvidék.ma