45384

A nyitrai Art Pegas Művészeti Magán Alapiskola meghosszabbította két nemzetközi rajzpályázat beküldési határidejét. A szervezők május 9-ig várják a pályázatra beküldött alkotásokat.
Mint már korábban megírtuk, a tanintézmény két rajzpályázatot hirdetett meg. A gyermekek számára szervezet „Az ifjú expresszionisták” elnevezésű versenyt, melyre 5-től 13 éves korig várják a tehetséges jelentkezőket. A nagyobb gyermekek és a felnőttek részére „Álom az álomban” című pályázatot hirdették meg.
A gyermekeknek szóló verseny témája olyan hangulat rögzítése, mellyel az alkotó titkot leplez le, egy titkot közöl az alkotásán keresztül a közönséggel. A felnőtteknek szóló pályázat központi témája egy élmény sajátos feldolgozása. A Felvidék.ma értesülései szerint az eredményhirdetésre május 15-én kerül sor Pozsonyban. A szakmai zsűri értékelésével egy időben a beérkezett pályaművekből kiállítás is nyílik.
Az érdeklődők „Az ifjú expresszionisták” pályázatról további információ találnak a pályázati naptárunkban ITT>>>
Az érdeklődők „Az álom az álomban” pályázatról további részleteket találnak a pályázati naptárunkban ITT>>>

PP, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”44921″}