45127

Az MKP felajánlaná a nyugati szórványban élő magyaroknak a Fidesz EP-listájának 21. helyét, ezt javasolja a párt elnökségének Csáky Pál, az MKP EP-listájának vezetője.

Az európai parlamenti választásokra készülve a Fidesz a Magyarországgal szomszédos országok közösségeire is figyel, a listáján harmadikként szerepel az erdélyi Tőkés László, hetedik helyen a nyugati magyarság képviselője, Schöpflin György,  további befutó helyen pedig egy most még név nélkül szereplő vajdasági és kárpátaljai, a lista végén pedig a felvidéki jelölt.
Csóti Györgyöt, a Fidesz  EP-lista egyik jelöltjét kérdeztük meg, kikkel tárgyal a párt vezetése a jelöltekről és mennyi idő van a döntés meghozására. A képviselő-jelölt elmondta, természetesen a Fidesz testvér-pátjainak vezetőit szólította meg a Fidesz, a listán a vajdasági, kárpátaljai és felvidéki jelöltet a VMSZ, a KMKSZ és az MKP nevezi meg. A jelölt-lista leadásának törvényes időpontja április 21-e, de a kormánypárt úgy tervezi, hogy nem vár a végleges időpontig, a jövő hét derekáig eldől, kik lesznek a Fidesz EP jelöltjei.
Felvidék esetében Csáky Pál, az MKP EP listájának vezetője portálunknak nyilatkozva elmondta, nagyra értékeli a Fidesz gesztusát, de az a véleménye, hogy a felvidéki magyar közösségnek önerőből kell az Európai Parlamentben mandátumhoz jutnia, ez erősítheti meg a közösségünket. Az MKP elnöksége a jövő heti elnökségi ülésen dönt, Csáky Pál azt indítványozza, hogy az MKP a nyugati szórványban élő magyarság javára mondjon le erről a képviselő-jelölti helyről.
Tőkés László jelölésével Erdélyben egy személyi problémát old meg a Fidesz, hiszen Tőkés László az RMDSZ listáján nem kapott helyet, az Erdélyi Magyar Néppárt – annak tudatában, hogy kétséges az ötszázalékos küszöb elérése, nem állított fel önálló listát, nem gyengítette az erdélyi magyarok EP-képviselethez jutásának esélyeit. Ugyanakkor Tőkés László emblematikus alakja a magyar nemzetpolitikának, indokolt a pozíciójának megerősítése Magyarországról.
A délvidéki magyarok számára nagy jelentőséggel bír a befutó hely, hiszen politikai előnyt kovácsolhatnak abból, hogy az Európai Uniós csatlakozás előtt álló Szerbia területén élő magyar közösség a Fidesz listáján képviselethez jut, és segítheti az ország csatlakozásának meggyorsítását. Ennek a szerb többség részéről is jó fogadtatása lesz, minden bizonnyal.
Nemzetpolitikai szempontból hasonlóképp pozitív döntés, hogy Ukrajnából a Kárpátalján élő magyarok képviselője lehet az ország szószólója az Európai Unióban.
A magyarországi választási törvény az országgyűlési választások alkalmából is lehetővé tette, hogy a Magyarországon állandó lakhellyel nem rendelkező magyar állampolgárok választójoggal rendelkezzenek, élhessenek szavazati jogukkal és választhatóak is legyenek. Arról, hogy a határon túl élők is szavazati jogot kaptak, több szó esett, vita is folyt arról, hogy vajon egyenértékű-e a szavazati joguk a magyarországi állandó lakhellyel rendelkező polgárok szavazati jogával, miközben csak pártlistára szavazhattak.
Az országgyűlési választások alkalmával csak a Jobbik listáján szerepeltek olyan jelöltek, akik nem Magyarországon élnek, hanem Felvidéken, Erdélyben, Délvidéken, igaz a jelöltségüket nem váltották mandátummá, nem befutó helyen szerepeltek.
A Fidesz az országgyűlési választások idején még nem, az Európai Parlamentbe történő választásokkor azonban időszerűnek tartja, hogy a határon túli magyar közösség képviselőit is listájára tegye.
A kettős állampolgárok szavazatai Vajdaságban és Kárpátalján, amennyiben Magyarországon is lakhellyel rendelkeznek, egyértelműen ismét a Fideszt erősíthetik. A magyarországi állandó lakhellyel nem rendelkező romániai magyar kettős állampolgárok  csak a romániai választásokon tudják szavazatukat érvényesíteni, azaz az RMDSZ-szel nem szimpatizáló erdélyiek nem fejezhetik ki támogatásukat Tőkés László és a Fidesz lista iránt.
Felvidékről a közösség saját sorainkat rendezve, önerőből kell képviselőket küldenünk az Európai Parlamentbe úgy, mint ahogyan ez a két előző választási ciklusban sikerült.

Pogány Erzsébet, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”45120″}