45438

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. a Ringató program keretén belül „Ezer anya énekel” címmel anyák napi műsorfolyamot szervez május 4-én a budapesti Magyarság Házában. Az eseményen több száz édesanya közösen énekel gyermekeivel. A tíz órától kezdődő műsort a Magyarság Háza honlapján online közvetítés által a széles világban bárki élőben láthatja. Az adásba a külföldi helyszíneken szervezett Ringató foglalkozásokat is bekapcsolják.
A Felvidék.ma értesülései szerint a budai várban megrendezendő program fővédnöke Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége. A szervezők tájékoztatása szerint a program célja az édesanyák és nagymamák közös nagyszabású köszöntése.
Mint megtudtuk, a Ringató zenei program több éves múltra tekint vissza, kisgyermekes családok részvételével már a külhoni magyar közösségékhez is eljutatták. Többek között a Felvidéken is volt a programnak bemutatója.
A május 4-i program részét képezi a közös éneklés játék Gróh Ilona és tanítványai vezetésével.  Táncház óvodásoknak és kisiskolásoknak Szóradi Viktor és Körtvélyesi Anna irányításával. A táncház muzsikáját a Bem Néptáncegyüttes biztosítja. A program során könyvbemutatóra is sor kerül. A Kolibri Kiadó gondozásában megjelent Gróh Ilona: Ringató. Sárkányparipán vágtattam (Hatvan gyerekdal) kötetének a bemutatása lesz. A műsorfolyam vendége lesz még Sebő Ferenc is. 

PP, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”39471,44948,44021″}