45429

Kovács Ferenc – Diákok a viharban című könyvének bemutatóját szervezte meg április 25-én, pénteken a Reviczky Társulás, a lévai Reviczky Házban a szerző jelenlétében. Az alkalom megható pillanata volt, mikor a szerző újratalálkozhatott egykori osztálytársával, Újváry Lászlóval, társulásunk tiszteletbeli elnökével.

Az 1992-ben megjelent könyv a százötven éves érsekújvári gimnázium megalapításának ünnepére íródott. A gimnázium azokban az időkben nem csupán Érsekújvár, hanem az egész Mátyusföld szellemi felemelkedésének nemes ügyét szolgálta. A gimnázium 1918-ban jutott igazi kulcsszerephez, amikor a kisebbségbe került magyarság egyik fontos bástyája lett.
Az iskola jeles tanárai voltak: Krammer Jenő irodalomtörténész, Noszkay Ödön történész s a néprajzkutató Thain János. Az iskola egyik volt diákja, Kovács Ferenc meséli el az iskola rövid történetét, s szemtanúként vall az 1942-45 közötti időszak hányattatásairól a második világháború viharában. Ebben így ír: „Ifjúságom legszebb évei voltak ezek, illetve lettek volna, ha nem éppen a második világháború dúlt volna”.
A munka, melyet a szerző 2011-ben lefordított szlovák nyelvre, Študenti v búrke címmel, kifejezetten vallomás jellegű, de kultúrtörténeti forrásként is használható. A szlovák nyelvű kiadást az érsekújvári „Za troma mostami” polgári társulás támogatta, mivel további célja a kiadványnak, hogy szlovák nyelvű polgártársainknak is lehetősége nyíljon megismerkedni a II. világháború időszakában zajló magyar nemzetiségű emberek társadalmi és politikai nézetével.
Feri bácsi egész apró részletességgel mutatta be a könyvet, melynek tartalma, tanulságait levonva, élettörténetének meghatározó fejezetévé vált.
A szerző rövid életrajza:
Kovács Ferenc 1930-ban született Köbölkúton, amely község jelenleg az Érsekújvári járáshoz tartozik. Az elemi iskola első négy osztályát szülőfalujában végezte, abban az iskolában, ahol az a, egyébként 1864-ben, Léván született Stampay János volt az igazgató úr, akiről Köbölkúton az alapiskolát és a község főutcáját is elnevezték. Nem véletlenül, hiszen fennmaradt irodalmi, szociálpedagógiai művei mellett, leghíresebb alkotása, a Kath. Egyházi énekek, imák és temetési szertartások imakönyvéért, amely 1895-ös első megjelenését követően 1944-ig negyvenkét kiadást ért meg,. két pápa, XIII. Leó és X. Piuszis kitüntetésre érdemesítette.
1942-45-ig az Érsekújvári Magyar Királyi Állami Gimnázium növendéke volt. Ebben a jó hírnévnek örvendő intézményben, ahol kiváló pedagógusok oktattak szigorú rend és fegyelem uralkodott. Ennek ellenére a falusi kisfiú már a második évet kitüntetéssel végezte, mind a tizenegy tantárgyból egyese lett, így teljes tandíjmentességet kapott.
Osztályfőnöke a vármegye alispánjának úgy mutatta be, mint az osztály legjobb tanulóját. Ezt a státuszát egész életében megtartotta, mert ahová került, mindig a legjobbak közé tartozott. Jó tanulóként, az akkori szokásoknak megfelelően naplót vezetett, amelyet máig megőrzött.
Édesapja vasutas volt, pályamunkásként a kismuzslai vasútállomáson teljesített szolgálatot, így az állomáshoz közeli őrházba költöztek. Itt, a határban, a természet lágy ölén, ahol a család kecskét, baromfit tartott, töltötte gyermekéveit, innen járt vonattal az iskolába a háborús évekig. Mivel szabadjegye volt, sokat utazott vonattal Budapestre, de biciklivel is sokszor átkarikázott a Mária Valéria hídon Esztergomba. 1943 nyarán már brigádosként dolgozott a vasúton, ám a következő év nyara már bunkerásással telt. Az iskolában is gyakran szakította félbe a tanítást a légiriadó. Így volt ez 1944 októberében is, mikor Kovács Ferenc diáktársaival a légiriadó miatt a határba ment, maguk sem gondolták még akkor, milyen veszély vár a városra. Innen, egy kukoricásból nézték végig Érsekújvár bombázását, s futottak egész az udvardi vasútállomásig. De az iskolát ki kellett üríteni, a tanítás szünetelt. Ezért otthon volt, szüleinek segített, néha bejárt a faluba. Nézte a vonuló katonákat, s szomorú volt, mikor hallotta, hogy felrobbantották a párkányi hidat, amelyen oly sokat biciklizett át Esztergomba. Házukban a front állása szerint cserélődtek a német és az orosz katonák. Gyakran bombázták a környéket. 1945 februárjában is ez történt, édesapja meghalt, édesanyjával túlélték. De másnap elvitték a nyilasok, még édesapja temetésén sem lehetett ott.
20 napos keserves vonatozás következett. Németországba vitték a többi falubelijével együtt. Itt sokat szenvedtek, fáztak, éheztek. Nem ilyen 15. születésnapi ünnepséget képzelt el..
Megszöktek a táborból, ahol szerencsére még a saját ruhájában volt. Egy csehországi német falucskában érte a hír, hogy vége van a háborúnak. Persze céljuk az volt, hogy hazakerüljenek, ami május végére nehezen sikeredett is. Csakhogy ugyan Köbölkútról vitték el, oda is tért vissza azzal a különbséggel, hogy Magyarországról indult el és Csehszlovákiába érkezett haza.
Megkapta ugyan az értesítést, hogy felvették a gimnázium hatodik osztályába, de édesapja halála után a család jövedelemforrás nélkül maradt, neki tehát dolgozni kellett. Napszámos, téglagyári munkás, traktorista, brigádvezető, bérelszámoló, könyvelő, vállalati közgazdász, tsz elnök lett. 43 évig, nyugdíjazásáig a mezőgazdaságban dolgozott. Feladatát mindig jól végezte, mindig eredményesen dolgozott.
1953-ban megnősült, feleségével két gyermeket neveltek fel. Közben távúton leérettségizett a Mezőgazdasági Technikumban, majd a nyitrai Mezőgazdasági Főiskolán mérnöki diplomát szerzett közgazdasági szakon 1965-ben.
1973-tól 1990-ig, nyugdíjazásáig volt a szövetkezet elnöke Szőgyénben. Vezetése alatt a szövetkezet nemcsak a járás legjobb szövetkezete, de Csehszlovákia első tíz szövetkezete közé is tartozott. Munkája elismeréséül több kitüntetést kapott a köztársasági elnöktől, a minisztertől, 70. születésnapjára elismerő oklevelet az akkori mezőgazdasági minisztertől.
1990 decemberében megválasztották szülőfaluja, Köbölkút polgármesterévé, s ez még további két választási időszakban megismétlődött. Amellett, hogy ahová állították, mindig minőségi munkát végzett, de munkája mellett mindig tett a közösségért is. Már 1950-ben a Csehszlovák Ifjúsági Szervezet járási alelnöke lett. Kultúrát kedvelő emberként a katonaságnál is a zenekarban játszott. Szövetkezetelnökként Szőgyénben és Barton kultúrházat építtetett, mindkét helyen az átadó ünnepségen a pozsonyi Ifjú Szívek tánc- és énekkara adott színvonalas műsort. Arra is ügyelt, hogy a falvakban a kultúrával a szövetkezet fizetett kultúrfelelőse foglalkozzon. Szőgyénben jelentős kulturális létesítményt is készítettek, a halastótól nem messze, a szőgyéni akácosban egy szabadtéri színpadot. Ezen az első fellépők 1974-ben a járás Csemadok kulturális csoportjai voltak, mert ebben az évben már itt rendezték meg a Csemadok Járási Dal- és Táncünnepélyét. Még sok éven keresztül több száz szereplőnek és több ezer nézőnek adott helyet ez a kellemes környezet.
Kovács Ferenc polgármester úrnak köszönhetően 1996-ban felépült Köbölkúton a híres Makovecz Imre tervei alapján készült szabadtéri színpad.
Évekig a Csemadok Érsekújvári Járási , majd a Területi Választmányának tagja, 12 évig a Csemadok Központi Bizottságának tagja volt. A Csemadoknak egyébként már 1950-től tagja, ahol napjainkban is, korát meghazudtolva aktívan dolgozik.

Wirth Jenő/Felvidék.ma

MEGOSZTÁS
Előző cikkHusziták mindenütt
Következő cikkKassai kibeszélő