44960n

Magyarország pozsonyi konzulátusán személyesen adta le levélszavazatát Dolník Erzsébet, a szlovák állampolgárságától megfosztott nyugalmazott lévai tanárnő, volt parlamenti képviselő április 2-án. Mint ismeretes, a külhoni magyarok március 24-től adhatják le voksaikat a magyar külképviseleteken. A Fico-féle ellentörvény miatt a többi határon túli régióhoz viszonyítva
Szlovákiában alacsonyabb a magyar állampolgárságot felvevők száma.
Dolník Erzsébet elmondta, április 6-án nem tud Magyarországra menni. „A szlovák postában nem bízom, rossz tapasztalataim vannak velük. Személyesen hoztam el a szavazatomat, lényegében hasonló körülmények között tudtam szavazni, mintha Magyarország tettem volna meg. Szlovákiában nem választhatok, a szlovák állam elvette tőlem ezt a jogot. Természetes, hogy a Magyarországon felkínált és lehetővé tett választást mindenképpen megteszem” – nyilatkozta Dolník Erzsébet.
Dolník szerint nem volt bonyolult a szavazás, érthetők a magyarázó szövegek is. „Lehet. hogy valakit megzavart a több boríték. A mellékelt utasítások alapján pici odafigyeléssel probléma nélkül megoldható” – mondta a nyugalmazott lévai tanárnő. Azok a felvidéki magyar választók, akik szeretnék elkerülni, hogy magyar állampolgárságuk a szlovák hatóságok számára is ismertté váljon, többnyire postai úton adják le voksukat, vagy Magyarországon szavaznak.
„Folyamatosan figyelem a politikát, számomra teljesen világos, hogy melyek azok a pártok, amelyek egyértelműen a nemzetegyesítés mellett teszik le a voksukat. Segítik azt, hogy a határon túli magyarok is élhessenek állampolgári jogaikkal, ebből teljesen egyértelmű az, hogy én kire szavazok” – indokolta választását Dolník.
Hozzátette, úgy tudja, magyar állampolgársággal rendelkező felvidéki magyar ismerősei, barátai többsége nem a külképviseleten adja le voksát, hanem Magyarországon.

mti nyomán PP, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”44194,44900,44752″}