45412

Szepsi város közönsége Bartók Csaba alkotását tekinthette meg április 24-én a Városi Művelődési Központ nagytermében.

A Duna World csatornán került először bemutatásra Bartók Csaba Egy tollvonás, egy nép sorsa című filmje, mely a felvidéki kitelepítettekről szól. „A dokumentumfilm az 1946. február 27-én aláírt csehszlovák-magyar lakosságcserének állít emléket. A történet a Kassa-vidéki járásban található Perényben kezdődik, ahonnan a lakosság 75%-át telepítették ki. A film készítői több dél-magyarországi településen kutatták fel a felvidéki kitelepítetteket és felkeresték azokat a helyszíneket is, ahonnan a hatalom elűzte őket. A forgatás óta a megszólalók közül már többen egy „harmadik országból” figyelik családjuk további sorsát” – tájékoztatta a Felvidék.ma –t Vitéz Erika, a szepsi Városi Művelődési Központ igazgatója. A film rendezője Bartók Csaba, operatőre Bodnár Ottó.
„Nem elsőfilmes alkotóktól láthattuk ezt a komoly, súlyos, hiánypótló, elgondolkodtató és mindenki számára tanulságos filmet. Számos dokumentum-és rövidfilm jegyzi nevüket, erről tanúskodik gazdag videotáruk is: Irigyelik a cigányok, hogy én zsigulival járok, Taki, Gömör és az Andrássyak, Reszlovakizáció, Ártatlanul a Gulagon, Málenkij robot, Nyugati fogság, Az abaúji zsidóság története, Egy falu és egy nép sorsa, Városunk Szepsi, Pro és Kontra – I. Bécsi döntés, Csemadok 1949-2009, Akkor és most, Szepsi Laczkó Máté nyomában és egyebek. Egyik megrázó, fölemelő, számunkra emlékezetes alkotásuk a Mert bennünk zeng a lélek fődíjat is kapott a Lakiteleki Filmszemlén.” – tudtuk meg a központ igazgatójától.
Bartók Csaba számos elismerés mellett tavaly a Teleki Pál Érdemrendet magyarságszolgálatának elismeréseként kapta meg.
A bemutatón készült képek a Képgalériában tekinthetők meg ITT>>>. 

BB, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”45099,38996,45169,45137″}