45495

A kormány április 30-i ülésén Szlovákia tízéves uniós tagságát is értékeli. Az ezzel kapcsolatos részletes jelentést a külügyi tárca dolgozta ki.
Az európai integráció által eredményezett pozitívumokon kívül, a külügyminisztériumi jelentés az uniós tagságunk negatívumairól is szól, egyúttal felvázolja azokat a prioritásokat is, amelyeket Szlovákiának az elkövetkező időszakban szem előtt kellene tartania: többek közt az uniós alapok merítését, az energetikai biztonság, az ipar versenyképességének és az ország pozícióérvényesítési képességének növelését, valamint a munkanélküliség megoldását.
A kormányülés programja tartalmazza továbbá a 2015-ben megvalósulandó Granada – Csorbató – Osrblie 27. téli olimpia társszervezéséről szóló jelentést is. Szlovákiában elsősorban a diák sífutó, síugró és biatlon versenyek valósulnának meg az elkövetkező évben, ám a költségvetés nem tartalmazza a játékok megszervezéséhez szükséges 421 ezer eurót. A határozatjavaslat szerint ezért a kormány feladatul adná Dušan Čaplovič oktatási miniszternek, hogy a pénzügyminiszterrel való tárgyalás után biztosítsa ezeknek a költségeknek a fedezését.

dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”45374,44420,44202″}