45501a

A Kolozs megyei Körösfő idén Tamás Aladárné Ilonka nénit választotta díszpolgárává, mely címet május 4-én adják át.

„Önkormányzatunk ezzel szeretné enyhíteni azt a méltatlanságot és fájdalmat, amit a 102 éves Ilonka néni kénytelen volt elszenvedni a szlovák hatóságoktól, amikor azok az európai normákat megszégyenítő módon megfosztották Őt szlovák állampolgárságától” – mondta Antal János (RMDSZ), Körösfő polgármestere.
A Felvidék.ma értesülései szerint Körösfő Község Helyi Tanácsa egyhangúlag szavazta meg a díszpolgárságot, s az erre vonatkozó határozatot. Nemzetiségre és párthovatartozástól függetlenül fogadták el Okos Mártontól, Körösfő egyik Magyarországon élő díszpolgárától érkezett felvetést. Körösfő a felvidéki Heténnyel ápol testvértelepülési kapcsolatot, így jól ismerik azoknak a felvidéki magyaroknak a kálváriáját, akiket azért fosztottak meg a szlovák állampolgárságuktól, mert felvették a magyart.
Ilonka néni Esztergomban, a Szent István díj átvételekor találkozott Okos Mártonnal, aki Kalotaszeg, konkrétan Kalotaszentkirály-Zentelke szülöttje. A díszpolgáravatásnak ő az ötletgazdája. A kivitelezés pedig a Körösfői Önkormányzatnak és a Körösfői Rákóczi Kultúregyletnek lesz köszönhető.
Körösfőhöz még három község tartozik: Sárvásár, Nyárszó (itt volt lelkész Ady Endre dédnagyapja, Visky Dániel) és Nádas. Ez utóbbi község román anyanyelvű, és Tamás Ilonka néni díszpolgárrá választásához a román képviselők is egyhangúlag adták szavazataikat. Körösfő önkormányzata eddig többnyire olyanoknak adományozott díszpolgári címet, akik a település fejlődéséért tettek valamit. “Ilonka néni a magyar ügy érdekében tett, ezért méltó az elismerésre” – jelentette ki az MTI-nek a polgármester.
„Hogy díszpolgár lettem, nagyon meglepett. Az, hogy Körösfőn, – még jobban, hiszen még soha nem jártam Kalotaszegen” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Ilonka néni. Majd így folytatta: „Amikor először szóba került ez a díszpolgárság, mondtam is, hogy koromnál fogva nem fogok tudni elmenni olyan messzire, hiszen Körösfő nem a kertek alatt van! Amikor viszont megkaptam az értesítést, és személyesen is beszéltünk Péntek Lászlóval, a körösfői alpolgármesterrel, olyan nagy szeretet sugárzott felém, hogy nem lehetett azt mondani, hogy nem megyek el” – magyarázta Ilonka néni, aki nagyon örül, hogy ezúttal eljut Erdély ezen szegletébe. S már az utazást és hétvégi programját tervezi.
Az E60-as országúton Nagyvárad és Kolozsvár között fekvő település – amint a neve is utal rá – a Sebes-Körös45501a 1 forrása közelében épült. A 80 százalékban magyarok lakta 1600 fős kalotaszegi község a kézműves termékeiről híres. Az Erdélybe látogató magyarországi turisták gyakran vásárolnak ajándéktárgyakat a körösfői árusoktól. „Körösfő híres csodálatos népviseletéről, kézimunkairól, négyfiatornyos kazettás templomáról. Itt található a híres Varjúvár, ahol Kós Károly élt és alkotott, ez Ady Endre világa is… Az 1848-as szabadságharc idején itt tűnt el Vasvári Pál, akinek kopjafáját Körösfőn és Magyarvalkón meg fogjuk koszorúzni” – teszi hozzá Ilonka néni.
S mint megtudtuk, a protokolláris ünnepséget megelőzően már május 3-án részt vesznek a Körösfő közelében lévő Riszeg-tetőn rendezett programon. Itt évek óta hagyományosan megszervezik a Riszegtetői Ifjúsági Találkozón és népdalvetélkedőt immár huszonnegyedik alkalommal. Ezt az találkozót Körösfő Község Önkormányzata, a bánffyhunyadi Kós Károly Kulturális Egyesület és Körősfői Rákóczi Kultúregylet rendezi.
A díszpolgári oklevél átadása május 4-én, vasárnap délelőtt fél tíztől lesz a Körösfői Polgármesteri Hivatal nagytermében. Ezt követően 11 órától Istentiszteletet tartanak a református templomban, ahol már mint Körösfő új díszpolgárát köszöntik Balogvölgy és nemzet tanító nénijét, Ilonka nénit.
„Az, hogy engem, a felvidéki magyar jogfosztott tanítót az erdélyi Kalotaszeg központja díszpolgárrá fogadott, az egy példaértékű gesztus! Most hétvégén, amikor kiutazom Erdélybe, Gömörország üzenetét viszem Körösfőre, bizonyítva, hogy ha lélekben összetartunk, egymásra figyelünk és őrizzük a gyökereinket, úgy Magyarországot csak papíron szabdalták szét” – nyilatkozta meghatottan a Felvidék.ma-nak Ilonka néni.
Hozzátette: „Nagyon örülök, hogy eljutok Kalotaszegre, és büszkén fogom viselni a díszpolgári címet, mivel úgy érzem, hogy ez által Felvidék és Erdély közösen üzen a világ magyarságának és egyben a kormányon lévő, magukat hatalmasnak tartó politikusoknak”.

he, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”45310,44832,43745,42407″}