45229

A Felvidéki Rovásírásverseny és Műveltségi Vetélkedő X. évfolyamában a körzeti fordulók sorát Felsőszeli kezdte. A megmérettetés a Széchenyi István Alapiskolában zajlott le. A régió rovásírói közül 70 tanuló jelentkezett az Ősi tudás elnevezésű versenyre 14 iskolából.
László Ildikó üdvözölte a vendégeket, a versenyzőket és felkészítőiket. A nyitóünnepségen Dobosy Pál polgármester is elmondta köszöntőjét sok sikert kívánva a versenyhez. Ezután a kicsinyek irodalmi színpada következett a “Jön a tavasz, a zengő, sugárzó” című összeállítással, melyet Pónya Zsuzsanna tanított be. A közönség vastapssal fogadta a vidám előadást.
A versenyzők ezután elfoglalták helyüket a tantermekben. Z. Urbán Aladár, a Palóc Társaság elnöke még egy utolsó megbeszélést tartott a felügyelést vállaló segítőkkel, s indulhatott az írásbeli rész. Négy kategóriában versenyeztek a tanulók. Az A korosztályban az alsó tagozatosok vettek részt /10/. A legnépesebb a B kategória volt /30 fő/ az 5.-6. évfolyambeli tanulók számára. A C korosztályt, vagyis a 7.-9. évfolyamot 18 tanuló képviselte. A D korosztály a középiskolásoké volt, közülük 14 versenyző mutatkozott be.
Az 50 percig tartó írásbeli két feladatkört tartalmazott: rovásszöveget kellett átírni latin betűsre, majd egy másik latin betűs szöveget kellett átírni rovásbetűsre. A hibaszám és az idő, ill. a hangos olvasás eredménye összesítésével alakult ki a végleges sorrend.
Ez pedig a következő:
A korosztály:
I. Posztós Vivien, Vásárút
II. Pőcz Sára, Nagymagyar
III. Édes Édua, Alistál
IV. Takács Veronika, Vásárút
V. Czakó Krisztina, Alistál

B korosztály:
I. Seszták Lilla, Vásárút
II. Matús Fanni, Vásárút
III. Földes Viktória, Vásárút
IV. Szalai Karola, Felsőszeli
V. Rigó Terézia, Vásárút

C korosztály:
I. Jakubec Orsolya, Felsőszeli
II. Csizmadia Virág, Alistál
III. Bokros Virág, Alistál
IV. Tanka Vanessa, Felsőszeli
V. Farkas Karina, Nagymagyar

D korosztály:
I. Izsóf Lúcia, Somorja
II. Pőcz Eszter, Nagymagyar
III. Bednár Anita, Nagymegyer
IV. Haver Denisa, Nagymegyer
IV. Czinege Alexandra, Vásárút
Míg a dolgozatok javítása folyt, addig a vendégek megtekinthették az iskola növénykertjét,. Jakubecz Márta szerző könyvének a bemutatójára is sor került, mesélt a fiataloknak az eddig megjelent könyveiről, terveiről. A másik teremben kiselőadásokat hallgathattak a vendégek a helyi értékeket felkutató diákok munkáiból. Az előadó fiatalok a Kincskeresők országos konferenciájára rendszeresen készülnek értékes dolgozataikkal Mészáros Magdolna és Morovics Ibolya vezetésével. A falu nevezetességeit Szalai Gyöngyi tanítónő mutatta be. A folyosón a történelmi szakkörösök pályamunkáiból készült kiállítást láthatták az érdeklődők Puskás Margit irányításával.
Az ebéd után került sor az eredményhirdetésre. Először a hazaiak egy adomával köszöntötték a megjelenteket, mégpedig Juhos Tamara, az Ipolyi Arnold mesemondóverseny tavalyi győztese előadásával. Z. Urbán Aladár, a Palóc Társaság elnöke, a verseny szervezője megköszönte a kedves műsort, a lehetőséget, hogy ennyi tanuló versenyzése megvalósulhatott. Majd korosztályonként kiosztotta az emléklapokat és felolvasta az első 5 helyezettet, kiknek László Ildikó igazgatónő adta át az iskola és a polgármester ajándékcsomagját.
Ezúton köszönjük valamennyi támogatónknak, hogy lehetőségükhöz mérten segítették a verseny megvalósítását és ajándékaikkal emlékezetesebbé tették vendégeinknek ezt a napot.

Mészáros Magdolna, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”45174″}
45229 145229 245229 3