44975 1

Jeles költőnk könyvének gézengúz hőse, Égimeszelő, a Varázslatok Birodalmában élő festőművész, költő és csodabogár. Maga a szerző ilyen tréfás szeretettel mutatja be őt kis olvasóinak:

Színországban él egy ember,
neve Égimeszelő,
magas ő és olyan vékony,
mint a körömreszelő.

Nos, ez a magas, körömreszelő-vékony, különc csodapók ecsete, akarom mondani meszelője nyomán tavasszal halványzöld meg zihi-zuhi kék az ég, nyáron rózsaszín és pir-piros mennyboltot varázsol, ősszel brumi-barna fellegeket mázol, miközben tépe-tépegeti a fili-faleveleket, télen pedig minden szürke-szurka lesz, mert ilyenkor, ugye, tarka semmi nem lehet.
Miután Z. Németh könyvéből így megismertük rosszcsont, ám amúgy nagyon is szorgalmatos barátunkat, Égimeszelőt, elindulhatunk az Évszakok Birodalmába, amelybe mindenekelőtt a bájos kis Emese invitálja az olvasót, bemutatva a kalandokkal, örömökkel, mókával, napsütéssel, esővel, széllel és faggyal „kecsegtető” hónapokat. Január hógolyót hajigál, február farsangi bálba jár, mondja-írja Emese, s végigszáguld a többi hónapon-évszakon is; szerinte például a május mosolygós mágus, na meg orgonaárus; az augusztus szúnyoggal büntető és – sajnos – szünidőt szüntető, a szeptember széllel kopogtató, almát ropogtató; és amíg az eső szemetel, október szőlőt szüretel.
Egy szó, mint száz, mire végigolvassuk a könyvet, szent meggyőződésünkké lesz, hogy azért derék gyerek ez az Égimeszelő, hiszen fáradhatatlanul dolgozik: kerek egy esztendőn át szépítgeti varázsecsetjével az eget, miközben köszönti a délről érkező fecskéket, hessegeti-terelgeti az esőfellegeket, zöldre festi a fák lombját, tépegeti a sárguló faleveleket, fújdogálja a hópelyheket, ilyen szépségeket szólva-dalolva például a hóhullásról:

Pimpillim hópihécskék,
pimpillim, pilinkélnek,
pihegnek, pihengélnek,
pimpilingélnek.

Ó, milyen édes percek, lebegni, hullni puhán, sose volt még ilyen szép és ünneplő a ruhám – énekli a hópehely Z. Németh könyvében, de eközben Égimeszelő egy másik évszakban már becézgeti a hóvirágot:

Friss a szín, a hang,
Fű között kis harang:
Elküldte hírnökét
A tavasz. Csodaszép!

Égimeszelő ezen túl lepkéket kerget, óvja a rigót, hogy daloló torka be ne rekedjen, madarakkal és angyalkákkal társalog, harmattal itatja a fűszálakat, almát szüretel, hóemberekkel szánkózik, fenyőfát díszít, csigák versenyfutását felügyeli, gyönyörködik a tücskök hangversenyében, zsebéből égre ereszti a Napot meg a Holdat, tarisznyájából kiengedi a naprendszereket, s még ezer más csodadolgot is művel.
Egyszóval gézengúz hősünknek, a festőművész, költő és csodabogár Égimeszelőnek köszönhetik a gyerekek, hogy a kerek esztendő kalandokkal, évődésekkel, turpisságokkal, meg tánccal, zenével, énekkel, tündérvilággal és álmokkal van tele, hadd illatozzanak az évszakok és öltözzenek bűvös, igéző varázsgúnyába a hónapok. Például így, ilyen, az egyetemes magyar irodalomban is kiválóságnak számító énekkel:

Rózsaszirommá
lett ez a nyár,
szétterülve
az ég felé száll,
fújja szelíden
északi szél,
nem hull eső,
csak rózsalevél.
Fátyolba burkol,
ringat a zaj,
patak medrében
rózsaolaj,
vörös alkonynak
vére csobog,
döngnek az éji
tompa dobok.
Csillagok hullnak,
még sincs robaj,
alig hallik a
tündérkacaj,
hajnalok édes
illata száll,
rózsaszirommá
vált ez a nyár.

Kulcsár Ferenc, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”44836,43855″}