45382

A Žák Malina Hedvig elleni támadás hétéves sikertelen kivizsgálása után vádat emelni ellene hamis tanúzásért, elfogadhatatlan – jelentette ki Lucia Žitňanská (Most-Híd) parlamenti képviselő. Žitňanská szerint minden ok megvan arra, hogy a Hedvig elleni eljárást leállítsák.
„Nem tudok szabadulni attól a gondolattól, hogy csak azért indult ellene eljárás, és azért szenved, mert az ügy elején Robert Fico és Kaliňák belügyminiszter kiálltak a sajtó elé, és ha most nem történt volna vádemelés, az a saját csődjüket bizonyítaná” – fogalmazott Žitňanská. Nem tartja helyénvalónak a volt igazságügy-miniszter asszony Jaromír Čižnár főügyész felhívását, hogy a politikusok ne nyilatkozzanak az ügyben. „Ma Malina Hedviggel történt meg az eset, de ha hallgatni fogunk, holnap bármelyikünkkel megtörténhet, aki nem jó időben nem jó helyen lesz” – jelentette ki Žitňanská.
František Šebej (Most-Híd) parlamenti képviselő, aki eredeti foglalkozását tekintve pszichológus, úgy fogalmazott, hogy „a lelki egészség és az emberi jogok ilyen brutális módon történt megsértése az állami intézmények részéről még szlovák viszonylatban is teljességgel példanélküli”. Šebej szerint Malina Hedvig xenofób támadás áldozata lett, és az egész eset minden bizonnyal úgy történt meg, ahogyan azt ő maga leírta.
„A Főügyészség nem késlekedett az orvosi foglalkozás valamiféle lefizetett képviselőit egy teljességgel irreleváns, érvénytelen szakvélemény kidolgozására felhasználni, amely visszamenőleg dokumentálta például Hedvig hat-hét évvel ezelőtti lelki állapotát” – jelentette ki a képviselő hozzáfűzve, senki, aki megfelelő pszichológiai vagy pszichiátriai képzettséggel rendelkezik, nem fogadhatja el, hogy ilyen dolog lehetséges. Malina Hedviget véleménye szerint kényszerítették, hogy a szabadsága elvesztése és a családja miatti félelmében egy más ország (Magyarország) állampolgárává váljon, és ott keressen menedéket. „Ez a mi államunk érdekeit sérti” – jelentette ki Šebej.

dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”45223,45208,45156,45131″}