45291

A Magyar Fiatalok Határok Nélkül Alapítvány Kű Lajosnak és a felvidéki Diákhálózatnak ítélte oda 2014-ben a Magyar Fiatalokért Díjat, mellyel a nagyvilágban szétszóródott magyar fiatalságért tevékenyen részt vállalók munkáját ismerik el.
A díj Kuratóriuma az Magyar Fiatalokért Díjjal minden évben két, egy anyaországi, illetve egy határon túli személyt vagy szervezetet tüntet ki. Idén az elismerést és az azzal járó díszoklevelet április 16-án a Magyar Nemzeti Múzeum Pollack Mihály dísztermében Kű Lajos, az Aranycsapat Alapítvány elnöke, korábbi válogatott labdarúgó és a felvidéki magyar egyetemisták országos ernyőszervezetének, a Diákhálózatnak ítélték oda.
Kű Lajos 2004-ben az Aranycsapat Alapítvány elnökeként útjára indította a Kárpát-medence diáksportjának felemeléséért indított mozgalmát. A Kárpát-medencei bajnokság először a labdarúgásra szorítkozott, de mára kiterjedt az asztalitenisz, sakk, kézilabda, birkózás, sőt a történelmi vetélkedők keretében való megmérettetésre is.
Lelkesen szervezi a versenyek pénzügyi hátterének szponzori segítését. Ezek a versenyek megkönnyítik a tehetséges fiatalok érvényesülését: lehetővé teszik, hogy az igazi tehetségekre az utánpótlás-neveléssel foglakozó szakemberek felfigyelhessenek. Munkásságát eddig többek között a Fejér Megye díszpolgára címmel, illetve Széchenyi-díjjal ismerték el.
A Diákhálózat, a felvidéki magyar egyetemisták országos ernyőszervezete, mely többek között a magyar diplomás értelmiség összetartozás-tudatának erősítése érdekében jött létre. A tagszervezetei révén három országban – Szlovákiában, Csehországban és a Magyarországon – működő szervezet célja, hogy a fiatalokat társadalmilag hasznos célok jegyében egyesítse. A szervezet hét egyetemista városban van jelen és a társadalmi élet számos területén vállal kezdeményező szerepet, közösség- és személyiségfejlesztő programokat koordinál. A Diákhálózat társszervezésében valósul meg a Gombaszögi Nyári Tábor, mely a szlovákiai magyar közösségi élet meghatározó kulturális- közéleti eseményévé nőtte ki magát.
A Magyar Fiatalokért Díjat alapító Magyar Fiatalok Határok Nélkül Alapítvány 2000 áprilisában kezdte meg működését azzal a céllal, hogy összefogja a három nagy régió (Magyarország, Kárpát-medence, Nyugat) magyarságát. Rendezvényeikkel fórumot teremtenek a világban szétszóródott magyar ifjúság ismerkedésére, kapcsolattartására. Tevékenységük által az anyaországtól elszakadt magyar fiataloknak lehetőséget biztosítanak nemzeti és európai identitásuk erősítésére, a közép-európai régió kulturális értékeinek megismerésére és anyanyelvük ápolására.
A magyarországi bejegyzésű kuratórium jelenleg hat magyarországi, egy svájci és négy határon túli taggal (Felvidék, Kárpátalja, Erdély és Délvidék képviseletében) tevékenykedik, de több Nyugat-Európában és tengerentúlon működő magyar szervezet is segíti munkájukat.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”45028,42740,42099,42308,41921,37985″}