Nagypéntek a húsvét előtti péntek. A keresztény liturgiában ezen a napon emlékeznek meg Jézus Krisztus kereszthaláláról.
Az első keresztények Jézus halála és sírban pihenése napját (nagypéntek és nagyszombat) liturgia nélküli ünnepként tartották egész napos szigorú böjtölésben Jézus szavainak szellemében (Mt 9,19). Csak a 4. században alakulnak ki nagypéntek különféle istentiszteleti formái eukarisztikus ünneplés nélkül. Jeruzsálemben egyetlen ima- és igeliturgiát tartanak különböző időkben és különféle helyeken a szenvedéstörténet állomásain, beleépítve a szent kereszt előtti hódolat ünneplésével.
A keleti szertartások a nyugati világot is erősen befolyásolták. Rómában a 7. században a pápa a kereszt-ereklyével mezítláb körmenetben a Lateráni bazilikából a jeruzsálemi szentkeresztről elnevezett templomba vonult, ahol a papság és a nép a kereszt-ereklye előtt hódolt. Ugyanakkor két ószövetségi olvasmányt és Szent János szenvedéstörténetét is olvasták. Az ünnepélyes egyetemes könyörgések zárták le az igeliturgiát. A kereszt leleplezésének, felmutatásának és hódolatának dramatizált kiépítése a gall rítusú liturgiában történt.
A nagypénteki szertartás időpontja az őskeresztény kortól a középkorig az Úr halálának órájához (délután 3 óra) igazodott. Ez egyben a középkori böjti misék kezdete is volt: a nona imaórája. Amikor azonban később a nona végzését már a délelőtti órákban is engedélyezték, a nagypénteki liturgia is délelőttre került. XII. Pius pápa 1956. évi reformja állította vissza a délutáni ünneplést.
Nagypénteken a katolikus egyház liturgiája szerint nincs szentmise, mert ezen a napon maga Jézus, az örök főpap mutatja be az áldozatot. Nagypénteken igeliturgia van, áldoztatással. A pap a szertartást piros öltözékben végzi, ez a szín a vértanúság liturgikus színe. A papság és a segítők teljes csendben vonulnak be a templomba, s az üres oltárszekrény előtt arcra borulnak. Ezt követi az igeliturgia, az olvasmány Isten szenvedő szolgájáról szól, majd a szentlecke után János evangéliumából olvassák fel vagy éneklik el Jézus szenvedéstörténetét, a passiót. Ezután következnek ünnepélyes formában az egyetemes könyörgések. Majd körmenetben behozzák a keresztet, amely előtt tisztelegve minden hívő kifejezheti háláját és imádatát a megfeszített Krisztus iránt. Az igeliturgiát áldoztatás követi, a nagycsütörtöki misén konszekrált kenyérrel. A szertartást egyszerű könyörgés zárja, nincs áldás, nincs elbocsátás.
Nagypéntek a protestáns egyház legnagyobb ünnepe, náluk nem csupán gyásznap, hanem az isteni üdvtény is. Ekkor történik meg Jézus Krisztus szenvedései útvonalának a bejárása. Az evangélikusok felolvassák Krisztus szenvedésének és halálának evangéliumi történetét. A reformátusoknál szigorú bűnbánó nap. Számos gyülekezetben kiosztják az úrvacsorát.
A katolikus néphagyományban a mély gyász és böjt napja. Régebben hozzátartozott a hallgatás, a csönd, melyben a tűz is kialszik. A tükröt fekete kendővel takarják le, az órát megállítják, ill. nem húzzák föl. Az emberek úgy jártak-keltek, mint akiknek halottjuk van a háznál.
A tüzet nagycsütörtökön este eloltották, és a húsvéti szentelt tűz parazsából gerjesztették újra. Addig csak hideg ételt ettek. A nagypénteken csak egyszer és csak kenyeret, sót, száraz növényi eledeleket. A legények, ha el is mentek a nekik kedves leányhoz, nem keresték a vele való találkozást, csak egy fekete szalagot kötöttek a kapuhoz közeli fára.
Az imádságok központjában a passió áll (népiesen pársió, pásió), a Jézus kínszenvedéséről és kereszthaláláról való elmélkedésnek, legendában, énekben, elmélkedő imádságban való számbavételének játéka.
PP, Felvidék.ma
