45105

Hosszúra nyúlt az április 9-i nagyszombati kerületi önkormányzati ülés. Nem azért, mert annyi jó és hasznos ötlet született volna, hanem mert meddő vita folyt – magyar megyei képviselők közt.

Forró Krisztián, az MKP megyei frakcióvezetője így nyilatkozott az ülés után: “Sok volt a felszólalás, és éppen azok szólaltak fel a legtöbbet, akik a bizottsági ülésekre nem járnak, és rosszul előkészített beadványokat nyújtottak be. Ha ez így folytatódik, az fog elterjedni, hogy a magyarok csak „a fesztivált csinálják” a megyén. Az MKP-frakció tagjai korrektül viselkedtek, helyeket ajánlottak fel a tanácsokban, sajnos, ezeket végül nem fogadták el. Sőt az MKP-s képviselők javasoltak Most-Híd-as tagot egy felszabaduló helyre, és örömmel vették, hogy ezt a javaslatot a képviselők elfogadták. Az MKP-frakció tagjai felkészültek voltak. Ez érthető is, hiszen a bizottságok munkájában aktívan részt vesznek. A felmerülő problémákat ott próbálják megoldani, nem pedig a kamerák előtt. Kezdeményezően léptünk fel annak érdekében, hogy minden olyan javaslat, amelyet a képviselők a törvényekkel összhangban terjesztettek elő, a megye illetékes bizottságaiban kerüljön további megvitatásra.
Sajnálattal állapítjuk meg, hogy a nagyszombati megyei testület az egyes képviselők támadásai és vádaskodásai miatt szinte kizárólag magyar-magyar konfliktussá vált. Nem azért kaptuk a bizalmat a választóktól, hogy a másikat lejárassuk, hanem azért, hogy a polgárok érdekében cselekedjünk. Mi ezt az utat szeretnénk járni.
Jó hírekkel is tudunk szolgálni: újabb pályázati kiírások születtek, tavaly kevesebb közúti baleset történt a megye területén, megyei olimpiát szerveznek a középiskolások számára, továbbá lehetőség van arra, hogy 20 000 növényt ültessenek ki a megye területén.
Ha bárkinek kérdése vagy ötlete van azzal kapcsolatban, miben lehetne tovább javítani a közösség életminőségét a megyei hatáskörökön belül, továbbra is állunk rendelkezésére.” – nyilatkozta Forró Krisztián, az MKP megyei frakciójában megyei képviselője.

Gál Gábor: beindult a SMER-MKP gőzhenger
“Levették a programról az összes javaslatunkat, melyek elsősorban a kórházak helyzetét tárgyalta volna meg. Még csak a vitát sem engedték megnyitni. Javasoltuk, hogy Dunaszerdahelyen váltsák le a kórház igazgatótanácsát, a kórház rossz gazdasági helyzete miatt, amiért az igazgatótanács a felelős. De főképp a botrányos fizetőparkoló miatt.
Galántán közvetlen ok a gazdasági hanyatlás mellett, az a botrányos közbeszerzés volt, amit sikerült leállítani. A kórház ugyanis a rossz anyagi helyzete ellenére a egy majd 700.000,- EUR értékben informatikai rendszert építettet volna ki, amelyre nincs is pénz, meg nem is a legégetőbb probléma. Főleg nem akkor, ha a kórház úgy is befektetőt keres. A kérdést azért megnyitottuk az általános vita keretén belül, de az természetesen nem ugyanaz, mert a leváltásokról így nem is szavaztunk. A „baráti jobb” az MKP részéről csak ezután jött.
A foglalkoztatottsági bizottság összes dunaszerdahelyi és galántai posztját a javaslat szerint csak az MKP töltötte volna be, mely teljesen ellentétes az eddigi eljárással, aminek hangot is adtunk. Nagy Józsefet a dunaszerdahelyi, jómagamat pedig a galántai bizottságba javasoltuk. Indoklásunk nem csak az volt, hogy más járásokban egy ellenzéki és egy kormányzó megyei képviselő ül a bizottságban, hanem az is, hogy Nagy a parlamenti szociális bizottságban is ezzel a témával foglakozik – amire hivatkozva az MKP Nagy Józsefet nem engedte a megyei iskolai biztosságba (Pék László kivételével). Én meg ügyvédként rengeteg foglalkoztatási üggyel dolgozok.
Nagy meglepetésünkre vagy inkább megdöbbenésünkre az MKP nem akceptálta a javaslatunkat, káderezve klubunkat megmondták, hogy vagy Érsek Árpád és Chomča Ervin megy a bizottságba, vagy senki. Sem Chomča Ervin, sem Érsek Árpád nem akart menni ezekbe a bizottságokba, nem is a szakterületük, de fő, hogy egy másik politikai párt, az MKP mondja meg, hogy tőlünk, a nekünk járó bizottsági helyekre ki fog menni.
Feltettem a kérdést, hogy esetleg a frakcióvezetőnk személyét nem akarják ők meghatározni? És így volt ez iskolatanácsok esetében. Így történ, hogy az MKP engem beszavazott egy bizottságba, melyben nem akartam lenni, és amelyben szerettem volna tevékenykedni, abba viszont nem. Így az MKP-nak köszönhetően egy iskolatanácsban sem vagyok. Ez a demokrácia MKP módra.
Egy következő beterjesztett pontunk, amit a SMER-MKP henger levett a napirendről a megye havilapja a „Rodný môj kraj”, mely hónapról hónapra építi a megyeelnök személyi kultuszát a mi adóinkból. És nem csak az övét, hű társai is minden egyes kiadásban benne vannak, csak valahogy a rossz döntések, a kritika a megyeelnök és szolgálói véleményével ellentétes álláspontok hiányoznak.
Ezt még tetőzi, hogy a megye ezen kívül a magánmédiákban cikkeket, riportokat fizet, melyeket természetesen nem a saját zsebéből fizetett a megye, hanem a megyei költségvetésből. Abból a költségvetésből, amelyből így nem jut több az iskolákra, kórházakra, a szociális intézményekre. Hát erről sem lehetett tárgyalni, pedig évente több százezer euróról van szó?
A végére már csak olyan kicsiség maradt, hogy ha mi akarjuk interpellálni Mikušt, akkor nekünk azt előre írásba le kell adnunk, még az aláírásom hiánya miatt vissza is küldte a megyeelnök, addig Berényinek még ez sem kötelező. Hát vannak egyenlők és egyenlőbbek – írta a Facebook oldalán Gál Gábor, a Most-Híd megyei képviselője.

A bejegyzésre regálva Forró Krisztián pár dolgot pontosított: “A kórházzal kapcsolatos előterjesztéseiteket független képviselő vetette le a napirendről, mivel hiányosságokat tartalmazott (emberek vagyunk, mindenki hibázhat). El lett mondva, hogy az anyagot újra lehet tárgyalni a bizottságban, amennyiben a hibák ki lesznek javítva. Nem az MKP-nak köszönhetően nem vagy egyetlen iskolatanácsban sem, Te magad mondtál le egyről! Nekem köszönhetően sikerült azt is megtartanotok, miután javasoltam, hogy Chomča doktor úr legyen a tanács tagja. Ha nem teszem meg, lehet, hogy ott sincs tagotok” – írta Forró. Majd hozzátette: “Kérlek, nyugtass meg, hogy Ti is a választókért akartok tenni. Simán el tudom képzelni, hogy egy-egy kérdésben, ami közösségünket érinti, egyeztessünk. Ne a képviselőtestületi üléseken, a médiákban és a facebookon keresztül háborúzzunk. Az éremnek két oldala van, Ti így látjátok, mi úgy. Lehet, hogy mindkettőnknek igaza van. Egyszer már kértelek, amikor a megyei választások előtt leültünk tárgyalni az esetleges közös jelöltekről: Az utat keressük, ne lövészárkokat ássunk” – szögezte le a facebookon Forró Krisztián.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”43924,43045,38480″}