45019

Magasabb családi pótlék a dolgozó roma családoknak, büntetés a szülőknek a fiatalkorúak kihágásaiért, illetve változások a rászorulók támogatásában – ezek képezik annak a módosító indítványnak a lényegét, amelyet Ľudovít Kaník (SDKÚ-DS) hónapok óta a parlament elé terjeszt, majd a vita után visszavon.
Peter Pollák (OĽaNO) romaügyi biztos korábban úgy nyilatkozott, Kaník javaslatai nem teljesek, s jelezte, hogy hivatala komplex roma reformmal áll majd elő. Erre azonban ez ideig nem került sor, legújabban pedig kijelentette, hajlandó aláírásával támogatni Kaník indítványát, amelyet közösen módosítanának, hogy valamennyi fél számára elfogadható legyen.
Kaník javaslatai közül Pollák számára elfogadható például a családi pótlék növelése azoknak a családoknak, amelyeknek legalább az egyik tagja dolgozik. Ugyanígy elfogadható számára az is, hogy a fiatalkorúak kihágásaiért a szülőket terhelje a felelősség, azaz ha nem tudják kifizetni a bírságot, kötelezővé tennék, hogy a szülők dolgozzák le gyermekeik által elkövetett kihágásokért járó büntetést. De helyesli Kaník fekete építkezésekre vonatkozó javaslatát is a kormánybiztos.
Pollák azt állítja, ma sem tartja teljesnek Kaník indítványát, némely javaslatával azonban egyetért. Azt azonban elutasítja, hogy kis romareformnak nevezzék az indítványt. Reformról ugyanis véleménye szerint akkor beszélhetnénk, ha a javaslatok a művelődést, a lakáskörülményeket vagy a romák foglalkoztatását is érintenék.
Pollák beharangozott romareformjából ez ideig nem sok minden került a parlament elé, egyedül a rászorulók támogatásáról szóló javaslatát szavazta meg a parlament, amelynek köszönhetően a rászorulók 61,60 eurós támogatásra tarthatnak igényt az államtól, amennyiben havonta 32 órát jótékonysági tevékenység vagy kisebb önkormányzati szolgáltatások keretében ledolgoznak.
A kormánybiztos azt állítja, az, hogy a nyilvánosság nem tud róla, nem jelenti azt, hogy nem dolgozik. Mint mondta, több javaslata a gyakorlatban már működik. „Az is a roma reform része, hogy jelenleg 3000 roma gyerek van az iskolakezdés előtti oktatásba bekapcsolva” – fogalmazott Pollák.
De ide tartozik a közösségi központok építése, és állítólag elindították az egészségügyi terepasszisztensek és a roma polgári őrségek programját, illetve a moduláris rendszerű képzést is. „De most indulnak az önsegélyző építkezések első projektjei is” – jelentette ki Pollák a TASR hírügynökségnek, hozzáfűzve, hogy a telekrendezésen is dolgoznak.
Kaník szerint a romaügyi biztossal elméleti síkon gyakorlatilag mindenben megegyeztek. Azt azonban egyikük sem tudja megmondani, hogy a Smer-SD képviselői megtámogatják-e a közös javaslatot, Kaník azonban bízik benne, hogy sikerülhet.

dé, Felvidék.ma
Fotó: TASR
{iarelatednews articleid=”44941,43313,39801″}