44953 1

A Magyar Közösség Pártja szervezésében kerül bemutatásra a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja alkalamából a Fehérlaposok c. rockopera. Az előadásra április 12-én Érsekújváron, a Fő téri Kultúrházban 19:00 órai kezdettel kerül sor. Az emléknapon beszédet mond Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke.
A Fehérlaposok a Kecskés László Társaság felkérésére készült a Magyarock Dalszínház produkciójában. A mű a második világháborút követő 1947-es felvidéki kitelepítés tragikus történetét dolgozza fel a kitelepített családok visszaemlékezéseinek felhasználásával. Két család hányatott sorsán keresztül ismerjük meg a kitelepítés rideg valóságát, az ő személyes drámájuk kibontakozása közben kapunk képet a több mint 60 évvel ezelőtti korról.
A Másik Lehel zeneszerző és Vizeli Csaba szövegíró által írt zenedráma fő célja, hogy a kitelepítésben érintett családok kicsit magukra, a saját sorsukra is ráismerhessenek a darabot nézve, illetve hogy segítsen ennek a sokat szenvedett nemzedéknek a megbékélésben, valamint hogy a fiatalabb generációk is megismerhessék nem régi történelmünk eme tragikus eseményét. Az előadásban a komáromi Magyarock Dalszínház társulata mellett színpadra lépnek a magyar musicaljátszás legendás alakjai, Varga Miklós, Makrai Pál, Csengeri Attila, Laklóth Aladár és Gerdesits Ferenc is. A díszleteket Siklósi József Ybl-díjas építész tervezte.
Belépődíj: 1 euró
Belépőjegyek elővétele:
Kővágó Klaudia, Érsekújvári Információs Központ, Hlavnénám. 7, NovéZámky (tel.: 035/6445303)
Bolya Szabolcs, MKP járási iroda, Komárňanská 39, NovéZámky (tel.: 0905 361 4970905 361 497)

Fehérlaposok – rockopera a felvidéki kitelepítettekről
írta és rendezte: Vizeli Csaba
zeneszerző: Másik Lehel
Szereplők:
Gál István, a falu lelkésze – VARGA MIKLÓS
Gézabácsi, Molnár László és Molnár János apja – MAKRAI PÁL
Molnár László, családfő-  CSENGERI ATTILA
Tóth Béla, Molnár László barátja – LAKLÓTH ALADÁR
Irma, Molnár László felesége – TAKÁCS KLAUDIA (Érsekújvári Rockszínapad)
Molnár András, Molnár László fia – SZAKÁCS PÉTER
Molnár Ilona, Molnár László lánya – TAR GABRIELLA
Tóth Imre, Tóth Béla fia, Molnár Ilona férje – GOMBÁS ÁDÁM
Tóth Etelka, Tóth Béla lánya, Kerék István szerelme – KUCZMANN ÁGNES
Molnár János, Molnár László öccse – TIHANYI DÁNIEL
Erika, Molnár János felesége – VÉGH EDINA
KerékIstván, Molnár András barátja, Etelka szerelme – MÁSIK LEHEL
Baros, csehszlovák tiszt – GERDESITS FERENC
Nagy Mikós, falusi férfi, munkafelügyelő – TAKÁCS EMIL
közreműködik: a MAGYAROCK DALSZINHÁZ társulata

díszlettervező: SIKLÓSI JÓZSEF Ybl-díjasépítész
jelmez: BALAI ZSUZSANNA – MÁSIKNÉ VIZELI ANITA
színpadimozgás: GÁBOR SÁNDOR – ORBÁN VIKTOR
rendezőmunkatársa: KORMÁNYOSI MIKLÓS

Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”44780,43208,42850″}