45688

A Pécsi Janus Pannonius Múzeum sajtóközleményéből értesültem arról, hogy állandó Csontváry-kiállításában (ismertebb nevén a Csontváry Múzeumban) május 6-tól szeptemberig egy, a nagyközönség által kevésbé ismert kép, A gácsi Forgách-kastély lesz látható.
„A meseszerű, egzotikus növényekkel dúsan benőtt völgy fölötti kastély, valamint a távolban előbukkanó vár látványa, a mű egyes elemei megtalálhatók a Selmecbánya vagy a Zrínyi kirohanása című festmény kompozíciós elemei között is.
Az Antal-Lusztig-gyűjtemény kiemelkedő értéke – a MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ Debrecen letéti anyagából – „csereképként” érkezett Pécsre, ugyanis a Vihar a Hortobágyon című alkotást a MODEM „Alföld” című kiállítására kérték kölcsön.” – olvasható többek között benne.
A feltehetőleg az 1890-es évek elején készült festmény azok közé tartozik, amelyet a Csontváry gácsi gyógyszertárából szerzett meg Oppenheimer Rezső, losonci képgyűjtő. H. Szabó Kingától, a losonci Nógrádi Galéria alapító-igazgatójától kapott információ szerint a festmény egy ideig a losonci Alt család tulajdonában is volt. Ezután feltehetőleg többtulajdonos váltáson keresztül került Debrecenbe, a fentebb említést nyert magángyűjteménybe.
A kastély mellett a kép hátterében megjelenik, az ógácsi templom is. A kép baloldalon látható a várkastély, az előtérben pedig a kastélyhoz tartozó francia park, a közepén lévő tó és környezete a távoli háttér részben festő ihletésű, nem teljesen valósághű. A domb lényegesen lankásabb és nem csupasz. A templom sem a képen látható helyen van, ha attól jobbra van.

Puntigán József, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”42072,42022″}