45556

Huszadik alkalommal rendezte meg a búcsi Katona Mihály Alapiskola az évenkénti Regionális Atlétikai Napját, amelyre idén május 2-án, pénteken került sor.
A környező települések iskolái közül rendszeres részvevők. Így a dunamocsi, bátorkeszi, madari és hetényi intézmények tanulói is ott voltak és versenyeztek is.
Az olimpiai pontszámítás alapján eldöntésre kerülő versenyszámokat a korábbi években is számos vendég tekintette meg, így Dunaszerdahely, a komáromi Selye János Egyetem Testnevelési Tanszéke és a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége is képviseltette magát.
A verseny elsődleges célja – amint Győző Andrea igazgatónő elmondta – a jó hangulatú közösségformáláson túl a tehetségek felfedezése és továbbgondozásuk megszervezése volt. Az érdeklődés fokozására ismert sportembereket hívtak meg az idei alkalomra. Így ott volt Magyar Imre, huszonnyolcszoros szlovák bajnok hosszútávfutó is. Budapestről először hívtak rangos sportembert – a lólengés első számú nemzetközi szaktekintélyét, a kétszeres olimpiai bajnokot, aki dr. Magyar Zoltánt is felnevelte – dr. Vígh Lászlót.
A TF ma már nyugdíjas, egykori adjunktusa élvezetes beszámolót tartott pályafutásáról, amelyben természetesen kiemelt helyet kapott a számára és a tanítványa, dr. Magyar Zoltán számára egyaránt világhírnevet hozott Magyar-vándornak az alapvető szakmai újdonsága.
Dr. Vígh László már a helyszínen több, hasonló meghívást is kapott. Így várják a Hídverő Olimpiai Baráti Körbe, Karva községbe és annak magyarországi partnerközségébe, Neszmélybe is.
A rendezvény magyarországi támogatással jöhetett létre: mégpedig a sikeres lebonyolításhoz a „Nemzeti Tehetségsegítő Tanács” konkrét anyagi segítségére volt szükség.

jochapress.hu, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=””}
45556 145556 2