45926

A szlovákiai magyar közoktatást fenyegető veszélyek közepette egyre fontosabbá válik, hogy a tanárok-diákok megmutathassák a „világnak”, milyen sokoldalúak, milyen kreatív munkát végeznek intézményeikben.

A Katedra folyóirat azzal tudja leginkább támogatni az iskolákat, ha minél több lehetőséget biztosít nekik a tehetségeik csillogtatására. Az immár hagyományos Katedra-versenyeken túl ezért egy más típusú, a szövegalkotási készséget fejlesztő verseny elindítására gondoltunk, és február folyamán meghirdettük Az én édesanyám című esszéíró versenyt.
A széles rétegeket megszólító témát négy kategória számára nyitottuk meg: az volt a célunk, hogy minél szűkebb korosztálycsoportokat alkossunk az objektív(ebb) értékelés elősegítése érdekében.
Az I. kategóriába a 3. és 4. osztályos tanulók szövegei kerültek, a II. kategóriában az 5-6. évfolyam pályázhatott, a III. kategóriát a 7-9. osztályosok képviselték, végül a IV. kategóriába a középiskolásokat soroltuk.
Megvallom őszintén, a verseny meghirdetésekor azt gondoltam, a verseny újdonsága, ismeretlensége miatt nagyjából húsz pályamunkát kell majd elbírálnunk. Felkért zsűritársaimmal, Futó Máriával, Jakubecz Mártával, Hagony Ilonával, Pék Évával, Gál Istvánnal és Gál Attilával együtt – akiknek ezúton is szeretném még egyszer megköszönni alapos, megfontolt és időt nem sajnáló munkájukat – könnyedén álltunk a feladat elébe.
Március utolsó napjain azonban ugrásszerűen megnőtt az irodalomverseny postafiókjának tartalma, mivel összesen 129 fogalmazás érkezett be néhány nap leforgása alatt. Nagy örömmel tapasztaltuk, hogy az első kategóriába 32 esszé, a másodikba 21 dolgozat, a harmadikba 38 pályamunka és a 4. kategóriába 38 fogalmazás került. A zsűrinek tehát – ahogy mondani szokás – egyáltalán nem volt könnyű dolga, a III. és IV. kategóriában (a pályázatok mennyisége és minősége miatt) osztott helyezések is születtek.
Azonban a mennyiség még nem mérvadója egy versenynek, valójában a minőség kérdése érdekelt bennünket. És itt következett igazán az öröm, mert csupa színvonalas, őszinte szívű, ösztönös odaadást tükröző szöveggel találkoztunk.
Fogalmazhatnék úgy is, hogy a gyerekek alaposan megszorongattak – és időnként meghatottak – bennünket, mert az esszék értékelése hosszú beszélgetésekre ösztönözte a zsűri tagjait.
Egy fogalmazásíró verseny elbírálása során nagyon nehéz objektív értékelési szempontokról beszélni. A pontozás, kategorizálás folyamán az általános szövegalkotási kritériumok mentén próbáltuk végezni a feladatunkat, hiszen a mikro- és makroszerkezeti egység gördülékenységét, a kohéziós eszközök alkalmazását, a nyelvezet egyediségét, a gondolatok kreativitását, a szöveg stílusát, a műfaji kritériumok és helyesírási szabályok betartását mind-mind figyelembe vettük.
A végső döntésben azonban egyfajta összbenyomás is közrejátszott, ami az esszé szubjektivitásából fakadóan az olvasó magával ragadását eredményezte. Az értékelés objektivitását azzal próbáltuk elősegíteni, hogy a zsűritagok jelszóval ellátott fogalmazásokat olvastak, csupán a verseny koordinátora, jómagam láttam át a bekapcsolódó tanulók hálóját.
A verseny eredményhirdetésére május 10-én, a Katedra Irodalomversenyt követően került sor Dunaszerdahelyen. Erre az alkalomra meghívtuk a díjazottakat, illetve az első helyezetteket arra kértük, olvassák fel szövegeiket a közönség előtt. A legügyesebb esszék a Katedra májusi számában is megtalálhatóak.

I. kategória
1. hely: Suba Sára, Pázmány Péter Alapiskola és Óvoda, Vágsellye
Felkészítő pedagógus: Páldy Eszter
2. hely: Finta Lucia, Pázmány Péter Alapiskola és Óvoda, Vágsellye
Felkészítő pedagógus: Páldy Eszter
3. hely: Wittenberger Bettina, Tallósi Alapiskola és Óvoda
Felkészítő pedagógus: Nagy Éva

II. kategória:
1. hely: Benyovszky Adél, Czuczor Gergely Alapiskola Érsekújvár
Felkészítő pedagógus: Benyovszky Krisztián
2. hely: Jalili Linda, Széchenyi István Alapiskola, Felsőszeli
Felkészítő pedagógus: Mészáros Magdolna
3. hely: Tanító Bernadett, Hetényi János Alapiskola és Óvoda, Ekel
Felkészítő pedagógus: Vajkai Katalin

III. kategória:
1. hely: Juhos Tamara, Széchenyi István Alapiskola, Felsőszeli
Felkészítő pedagógus: Morovics Ibolya
2. hely: Podrácky Gergely, Bartók Béla Alapiskola, Nagymegyer
Felkészítő pedagógus: Kelemen Márta
2. hely: Szalay Krisztina, Hetényi János Alapiskola és Óvoda, Ekel
Felkészítő pedagógus: Vajkai Katalin
3. hely: Hraboš Viktória, Endrődy János Alapiskola, Muzsla
Felkészítő pedagógus: Árendás Andrea
3. hely: Pracu Eszter, Erdélyi János Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola, Nagykapos
Felkészítő pedagógus: Kiss Mónika

IV. kategória
1. hely: Gaál Éva, Vámbéry Ármin Magyar Tannyelvű Gimnázium, Dunaszerdahely
Felkészítő pedagógus: Kiss Ágota
2. hely: Fährer Zsuzsanna, Marianum Magyar Tannyelvű Egyházi Iskolaközpont, Komárom
Felkészítő pedagógus: Mózes Endre
2. hely: Horváth Barbara, Marianum Magyar Tannyelvű Egyházi Iskolaközpont, Komárom
Felkészítő pedagógus: Mózes Endre
3. hely: Polyák Dóra, Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium, Szepsi
Felkészítő pedagógus: Zajdek Andrea
3. hely: Duducz Bernadett, Madách Imre Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium, Somorja
Felkészítő pedagógus: Fröhlich Ágota

Petres Csizmadia Gabriella, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”45913,45836,45725,45758″}