45754

Az MKP európai parlamenti listájának 12. helyén lévő Matuszny Katalin mérnök 1981-ben született. Kisebb megszakításokkal ugyan, de születése óta, azaz már 32 éve pozsonypüspöki lakos. Alapiskolai tanulmányai után a somorjai gimnáziumban érettségizett, majd a Pozsonyi Műszaki Egyetem Vegyészmérnöki Karán diplomázott 2004–ben. Ezután doktoranduszi tanulmányai folytatásaként két évet a Bécsi Egyetem Kémiai Intézetében, valamint egy évet New York állami egyetemén, Buffalóban töltött. Külföldön szerzett tapasztalatait jelenleg a munkahelyén, nemzetközi szerződéskezelés-irányításban és a termeléstervezés támogatásban kamatoztatja egy nemzetközi vállalatnál.
2011 óta az MKP Pozsonypüspöki Helyi Szervezetének elnökeként tevékenykedik.45754 2
„Az európai parlamenti választáson való megmérettetést azért vállaltam, hogy a szűkebb-tágabb környezetemben élők lássák, igenis, van talpraesett utánpótlás a Felvidéken” – fogalmazott Matuszny Katalin arra a kérdésre válaszolva, miért döntött az EP-választáson való indulás mellett. Mint mondja, pozsonypüspökiként ő is azon fővárosi fiatalok közé tartozik, akik a munkaidejükön kívül is dolgoznak, azaz eléggé leterheltek, s bár ez a tény nagyban befolyásolja a fiatalabb és középkorosztály értékrendjét, politikai érdeklődését, csöppet sem jelenti azt, hogy mindegy volna nekik, mi történik velünk. „Ennek tükrében vállaltam a megmérettetést, hogy képviselőjelöltségemmel bizonyítsam, jelen vagyunk, van, aki tovább vigye érdekképviseletünket, megőrizve kulturális hagyományainkat, együttműködve a jó megoldásokért. Azért, hogy otthon legyünk Európában” – fogalmazott.
Bár Matuszny Katalin mögött nincs hosszú politikai karrier, de mint mondja, tisztán látja, fontos felhívni Európa figyelmét arra, hogy mi is teljes jogú állampolgárai vagyunk. Olyanok, akik hozzájárulnak a közös kasszához, nem csupán merítünk az egyes uniós alapokból.
„Ebből a tényből kiindulva rendkívül fontosnak tartom Szlovákia déli régiójának felzárkóztatását. Ne feledjük, gyönyörű vidéken élünk, kiváló adottságokkal: kitűnő termőfölddel, tiszta ivóvízzel” – hangsúlyozza, hozzáfűzve ezek megvédése, valamint okos felhasználása a kulcs életünk javításához. „Vallom, hogy a fenntartható gazdasági fejlődés az út ahhoz, hogy értékeinket megőrizhessük a jövő generáció számára is.” Matuszny szerint ebből a szempontból is fontos az EU-szabályozás, no, nem az uborkák méreteit meghatározó szabályok, hanem az, hogy nem engedjük, hogy különböző lobbi csoportok érdekei győzzenek a józan ész fölött. „Mi vagyunk a felelősek saját magunkért, nekünk kell hát aktívan hozzájárulnunk a bennünket érintő döntésekhez” – hangsúlyozza.
45754 1Matuszny Katalin pozitívan látja az Európai Unió szerepét, s a tíz évvel ezelőtti uniós csatlakozást jó döntésnek tartja. „Örülök a szabad mozgás lehetőségének, azt kívánnám, minden fiatal tapasztalja meg külföldi tanulmányai vagy egy-egy munkalehetőség során, milyen természetesen jó is része lenni ennek a sokszínű egésznek. Szeretném, ha minél többen látnák itthon is nem csak a rosszat, hanem azt a sok szépet és jót, amire én személy szerint éppen a külföldön töltött éveim alatt döbbentem rá” – vallja. „Persze, nem vagyok naiv, jól tudom, hogy az unió nem csak lehetőségeket adott. Szigorú feltételek teljesítése volt az alapfeltétele csatlakozásunknak. Olyan feltételeké, amelyek nem voltak minden esetben a legoptimálisabbak számunkra” – mondja hozzáfűzve, ezért a legfőbb ideje, hogy megtanuljuk hatékonyabban felhasználni az uniós támogatásokat. „Az eddigi képviselőink remek munkát végeztek, az általuk kitaposott ösvényen kell továbbhaladnunk az őshonos kisebbségvédelem és a gazdaság szabályozásainak területén is” – fogalmazott.
Az Európai Parlamenttel kapcsolatos változtatások kapcsán Matuszny Katalin megjegyezte, nem tartja elképzelhetetlennek azt sem, hogy a jövőben esetleg csökkenne a képviselők száma, s megreformálnák az Európai Parlament egyes bizottságainak a működését is. „Ez azonban a jelen pillanatban még csak elmélet” – fűzte hozzá.

dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”45883,45822,45807,45795,45778,45743,45729,45711,45709,45690,45652,45650″}