45873

Szlovákiának 183 millió eurót kell visszafizetnie a brüsszeli pénztárba az európai uniós alapok merítése során történt szabálytalanságokért, a projektek lebonyolításának átláthatatlansága miatt.
A kirótt büntetések a pályázatok kedvezményezettjeit érintik, a pénzek behajtása viszont állami feladat.
Az államnak folyamatosan gondot okoz az uniónak visszafizetendő korrekciós tételek behajtása. Az ez idáig közel 200 millió euróra rúgó összegnek csupán 2 százalékát sikerült visszaszerezni.
Gyakorta fordul elő, hogy egy szabályt sértő, hibázó, a támogatást nem a célnak megfelelően felhasználó helyi önkormányzat, szervezet vagy vállalkozó helyett az állam kénytelen viselni a plusz terheket.
A Közbeszerzési Hivatal konkrét esetre hívja fel a figyelmet.
A galgóci orvosi rendelő 2010–11-es felújítása 2 millió euróba került. Brüsszel azonban az ellenőrzés elvégzését követően 100 százalékos korrekciót kért. Az említett összeget az állam törlesztette az unió irányában, azzal, hogy a kérdéses összeget behajtja majd a felhasználón.
A galgóci rendelőintézet igazgatója azonban mit sem tud erről, szerinte a munkálatok a beterjesztett projekt szerint zajlottak.
Ľubomír Vážny beruházásokért felelős kormányalelnök még tavaly figyelmeztetett, sokba kerül az országnak, ha a nyertes uniós tervezetek kivitelezői hibát követnek el a pénzlehívások, a támogatások felhasználása során. A szabálytalanságok pedig eléggé gyakoriak a magán-, köz- és állami szférában egyaránt.
Ezeket viszont, ahogy arról már a Felvidék.ma is beszámolt, a hazai ellenőrök nem minden esetben fedik fel, s ennek az Európai Bizottság komoly bírálata a következménye, amelyben még az alapok lehívásának felfüggesztését is kilátásba helyzeték.
Peter Pellegrini pénzügyi államtitkár szerint nem titkolják, hogy gondok akadtak az ellenőrzések terén, de mindent megtesznek a mulasztások elhárítása érdekében, ha kell, személyi felelősségre vonásra is sor kerül.
A korrekciós tételek behajtása tehát az állam feladata lenne, de ez sok esetben nem történik meg. Vážny szerint gyakran nincs is értelme. Érdekes módon a legnehezebb dolguk az állami intézményekkel illetve az önkormányzatokkal van, sokszor a behajtás kivitelezése egyszerűen lehetetlen. A pénzügyminisztérium tájékoztatása szerint az említett 183 millió euróból eddig mindössze 3,5 millió eurót sikerült visszaszerezni, 3 millió euró behajtása pedig folyamatban van.

BA, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”45192,36745,41295,41272,45716″}