45533

Havi összevetésben az eurózóna államaiban nem változott a munkanélküliek aránya. A 18 országot felölelő eurózónában átlagosan 11,8 százalék az állástalanok aránya, derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának, az Eurostat pénteken közzétett adatai alapján. Szlovákia a hátsó harmadban kullog.
Az EU összes tagállamát figyelembe véve, szintén nem változott az arány az előző hónapokhoz viszonyítva. Az állástalanok aránya márciusban mintegy az összlakosság 10,5 százalékát tette ki. Ez enyhe csökkenést jelent az év elejéhez képest. Az Eurostat becslése szerint, valamivel több mint 25 millió munkanélküli volt az EU-ban, közülük közel 19 millióan az eurózóna tagállamaiban élnek.
Az Eurostat februári adataihoz mérten enyhe csökkenés mutatkozik a számokat tekintve. Tél végéhez viszonyítva eurózónán belül 22 ezerrel kevesebb az állástalanok száma, a teljes EU lakosságot nézve pedig 66 ezerrel alacsonyabb az érték. A tagországok tekintetében Ausztria (4.9%), Németország (5,1%), és Luxemburgban (6,1%) a legalacsonyabb a munkanélküliek számaránya. A legmagasabb Spanyolországban (25,2%), valamint Görögországban volt (26,7%).
Szlovákiában az elmúlt időszakban az állástalanok számaránya meghaladta a 13,9 százalékot. Ezzel az EU hatodik legmagasabb számarányát érte el. Március elején mintegy 366 ezer főt regisztráltak a munkaügyi hivatalok. A legérintettebb réget a fiatal generáció, számarányukat tekintve náluk van a legtöbb álláskereső.
Az Eurostat adatai rámutatnak, hogy a vizsgált időszakban legnagyobb mértékben Magyarországon csökkent az állástalanok száma, a 11,2 százalékról 7,9 százalékra zuhanva.

Tasr. nyomán, PP, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”45408,43889,43153″}