45667

(FrissítveIvan Gašparovič leköszönő köztársasági elnök válaszolt Andrej Kiska újonnan választott államfőnek arra a levelére, amelyben Kiska találkozót kér tőle – erősítette meg a TASR hírügynökségnek Marek Trubač köztársasági elnöki szóvivő.
„Válaszoltunk Kiska úr levelére, a tartalmát azonban nem kívánom a sajtón keresztül megvitatni” – jelentette ki Trubač, aki szerint a hivatalban lévő és az újonnan megválasztott köztársasági elnökök közti kommunikációt az elnöki iroda nem hozza nyilvánosságra.
Andrej Kiska még április első felében fordult levélben Ivan Gašparovičhoz. „Időpontot a találkozóra még mindig nem kaptam, a kérelmet már két héttel ezelőtt elküldtük, de eddig még nem kaptam választ rá” – jelentette ki Kiska április 22-én, aki mint mondta, szeretné, ha a találkozó mihamarabb megvalósulna.
A leendő államfő nem zárta ki azt sem, hogy a beavatásáig a kormányfővel vagy a parlament elnökével is találkozik még személyesen, bár eddig ezt még nem kezdeményezte. „A köztársasági elnöknek összekötő szerepe van, és találkoznia kell az alkotmányos tényezőkkel, és én kész vagyok ezt megtenni” – fogalmazott korábban a leendő államfő.
***
Andrej Kiska nem volt ennyire tartózkodó, és Gašparovič válaszlevelét teljes terjedelmében nyilvánosságra hozta, amelyben a hivatalban lévő elnök arról biztosítja a megválasztott elnököt, hogy a Köztársasági Elnöki Hivatal megtesz mindent, hogy Kiska a június 15-ei beavatása után átvehesse az elnöki irodát, amely addig is folyamatosan teljesíti az Alkotmányból eredő feladatait. „Az Ön előkészítésének ebben a szakaszában nem látom szükségét személyesen érdemben megvitatni azokat a politikai kérdéseket, amelyekről folyamatosan tájékoztat a sajtón keresztül. Egyúttal azonban nem zárom ki a nem formális találkozót a beavatása előtt, és már most kijelentem, kész vagyok a jövőben bármikor találkozni Önnel, hogy megvitassuk a Szlovákia és a polgárai számára fontos témákat” – állt Gašparovič levelében.

dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”45552,45146″}