45539a

45539aA Magyar Közösség Pártja május 3-21-e között több rendezvényt szervez Felvidék szerte, ahol bemutatkoznak a képviselőjelöltjeik, valamint vonzó kultúrműsor is gazdagítja a műsort. A kampánynyitó Galántán, -záró program pedig Párkányban lesz.
A május 3-i galántai kampánynyitó rendezvényen Csonka András és Szeredy Krisztina lép fel. A műsor a Városi Művelődési Központban este hét órától veszi kezdetét.
Az EP-képviselőjelöltek május 4-én Tornalján és Rozsnyón, május 7-én Dunaszerdahelyen és Kürtön, május 8-án Ipolyságon ás Bussán, május 9-én Rimaszombatban, május 10-én Nagymácsédon, május 11-én Komáromban mutatkoznak be.
Május második felében is járják majd Felvidéket. Losoncon a Fekete Sas sörözőben május 15-én, Pereden május 16-án, Szepsiben és Királyhelmecen május 17-én, Nagykaposon május 18-án, Gútán május 19-én, Nádszegen május 20-án mutatkoznak be az európai parlamenti képviselőjelöltek.
A legtöbb helyen Szeredy Krisztina fellépésével kedveskednek az érdeklődőknek. Kürtre Bernáth Tamás érkezik régi slágerekkel, operett és musical összeállítással, Dunaszerdahelyen, Szencen, Gútán Nagykaposon Malek Andrea lép fel. Rimaszombatba a Ghymes zenekart várják. Nagymácsédon Kolbásztöltő fesztivállal, Losoncon sörpartival készülnek. Peredre, Szepsibe, Királyhelmecre Csonka András érkezik. Nádszegen Vadkerti Imre gondoskodik a hangulatról.
A május 21-i párkányi kampányzárón a Magyar Állami Népi Együttes táncosai szórakoztatják a közönséget. A műsorvezető a legtöbb helyen Szvrcsek Anita lesz, de Bekő Gézával is találkozhatnak majd.

A Magyar Közösség Pártja EP-képviselőjelöltjei:
1. Csáky Pál http://www.valtoztass.eu/hu/1-csaky-pal
2. Farkas Iván http://www.valtoztass.eu/hu/2-farkas-ivan
3. Horony Ákos http://www.valtoztass.eu/hu/3-horony-akos
4. Domin István http://www.valtoztass.eu/hu/4-domin-istvan
5. Agócs Gergely http://www.valtoztass.eu/hu/5-agocs-gergely
6. Nagy Dávid http://www.valtoztass.eu/hu/6-nagy-david
7. Klenovics Gábor http://www.valtoztass.eu/hu/7-klenovics-gabor
8. Gergely Papp Adrianna http://www.valtoztass.eu/hu/8-gergely-papp-adrianna
9. Foglár Gábor http://www.valtoztass.eu/hu/9-foglar-gabor
10. Ilko Zoltán http://www.valtoztass.eu/hu/10-ilko-zoltan
11. Ondová Reiter Flóra http://www.valtoztass.eu/hu/11-ondova-reiter-flora
12. Matuszny Katalin http://www.valtoztass.eu/hu/12-matuszny-katalin
13. Králik Róbert http://www.valtoztass.eu/hu/13-kralik-robert

Az európai parlamenti választások május 24-én, szombaton lesznek. A Magyar Közösség Pártja a 29-es sorszámmal indul. További rendezvényekről, aktualitásokról, újdonságokról az MKP választási honlapján: www.valtoztass.eu tájékozódhatnak.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”44705,44734,39829,45211″}