45611b

Immár 89. alkalommal tartottak Irodalmi Kávéházat Zselízen, ezúttal Jakubecz László előadóművésszel. A Kávéház rendszerint más-más helyszínen kerül megrendezésre, különböző közéleti, főként irodalmi témákban. A rendezvénysorozat kezdeményezője a városi könyvtár, aki mellé az évek során a Csemadok helyi alapszervezete és más kulturális szervezetek is betársultak, azzal a feltett szándékkal, hogy minél színesebbé varázsolják a kisváros kulturális életét.
Május 6-án ezúttal visszatért a rendezvény a festői környezetű Magyar Házba. Vendégül pedig nem mást látott, mint Jakubecz László előadóművészt, a Pátria Rádió szerkesztőjét, aki József Attila válogatott költeményeiből tartott verses zenei estet. Előadásában olyan klasszikusok hangzottak el, mint a Levegőt!, Mama, A Dunánál, Nagyon fáj, Születésnapomra, Tudod, hogy nincs bocsánat vagy éppen a korszakalkotó Tiszta szívvel. Annak ellenére, hogy ezen versek legtöbbje már meg volt eddig is zenésítve, Jakubecz előadásmódja egy egészen új köntösben mutatta be az avantgárd költő egyedi gondolatvilágát, amit a zselízi közönség nagyon pozitívan fogadott.
A következő Irodalmi Kávéház időpontja május 14-ére lett kitűzve, ismét ugyanazon helyszínre. Akkor Szomolai Tibor fogja bemutatni Felvidéki Saga című sikerkönyvét, mely megjelenése után osztatlan sikert aratott az olvasók körében. A családregényben Szomolai arra a sokat keresett kérdésre keresi a választ, hogy nehéz-e Felvidéken magyarnak lenni?
A szervezők mindenkit sok szeretettel várnak a könyvbemutató beszélgetésre a fent említett helyen és időponton 16 órára.

Csonka Ákos, Felvidék.Ma

{iarelatednews articleid=”45469,44913,44784″}