45568

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa május 2-ától 4-éig (péntektől vasárnapig) Udvardon tartotta 539. összejövetelét. Fellépés ezúttal nem volt, a kórus az előtte álló nagy eseményekre készült. Az egyik az ötvenéves jubileumi hangverseny: a szeptember 20-ára tervezett ünnepélyen négy olyan mű is elhangzik, amelyeket a zeneszerzők (Csemiczky Miklós, Kocsár Miklós, Tóth Árpád és Tóth Péter) kifejezetten erre az alkalomra írtak. Tóth Árpád: Az ezeréves tölgy című művét, amelyet Koncsol László versére komponált, már hallhatta a közönség, a többi zeneszerző művének azonban a komáromi jubileumi hangversenyen lesz az ősbemutatója. A jubileumi rendezvény része lesz Vass Lajos szobrának felavatása a komáromi Református Kollégium udvarán és annak a kiállításnak a megnyitója, amely a Vass Lajos Kórus krónikaanyagából készült. A Tanítókórus udvardi gyakorlásának másik nagy célja az októberi amerikai hangversenykörútra való felkészülés volt. A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa legközelebbi összejövetele Dunaszerdahelyen lesz június 20–22-én.

hg, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”45033,44523″}