45734

A Magyar Művészeti Akadémia Film- és Fotóművészeti Tagozata május 19–21. között rendezi meg a Kárpát-medencei magyar filmművészek tanácskozással és vetítésekkel egybekötött találkozóját.

A magyar kulturális élet céljai között (illetve a magyar filmtörvényben is) hangsúlyosan szerepel a határon túli magyar filmkultúra eddigi értékeinek megőrzése, valamint az új értékek létrehozásának és terjesztésének támogatása. Ennek megvalósulását jelenleg nem segíti átgondolt támogatási rendszer, mely kreatív irányba ösztönözné a vizuális kultúra képíróinak munkáját. Leginkább a határon túli alkotók egyéni leleményén és kapcsolatain múlik, hogy alkotási lehetőséghez jutnak-e a magyarországi támogatási rendszerekből.
A budapesti tanácskozás összegzi a határon túli régiókban korábban lezajlott találkozók eredményeit, legfontosabb célja pedig, hogy a Kárpát-medencében élő magyar filmalkotók közösen fogalmazzák meg a határon túli magyar filmalkotók munkáját biztosító támogatási rendszerre vonatkozó javaslataikat.
A tanácskozásra Erdélyből, Felvidékről, Kárpátaljáról, Vajdaságból 17 alkotó érkezik.
A program keretében a szervezők az Uránia Nemzeti Filmszínházban rendezik meg a határon túli filmes és televíziós műhelyekben készült alkotások vetítését, alkalmat kínálva a tanácskozás résztvevői mellett a magyarországi filmbarátok és szakmabeliek számára, hogy e filmmustra segítségével megismerhessék a Délvidéken, Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján és Szlovéniában, zömében az elmúlt két esztendőben készült filmalkotásokat. A határon túli filmek bemutatójára (2007, 2009 és 2012 után) negyedik alkalommal kerül sor az Uránia moziban.
A határon túli alkotók és műhelyek speciális közegben, a magyarországi alkotóműhelyekétől sok szempontból eltérő helyzetben működnek, de ami a magyarországi filmszakmában történik, kihat a határon túli filmesekre és televíziósokra is: a kedvezőbb és a nehezebb időszakok egyaránt. Sajnálatos módon, a támogatási források szűkülése miatt, a filmgyártás a környező országokban is nehéz helyzetben van, a művészi filmalkotás felé nyitó, új utakat kereső, kísérletező műfajokban (például kisjátékfilmek, esszéfilmek, hibrid-dokfilmek) alkotó filmesek lehetőségei sokkal szerényebbek, mint a televíziós műhelyekben dolgozóké, egy-egy nagyjátékfilm elkészítése pedig gyakran elérhetetlen álomnak tűnik. Ennek ellenére e filmmustra keretében az érdeklődő közönség a legváltozatosabb műfajokban (természetfilm, dokumentumfilm, animáció, animációs dokumentumfilm, portré, kisjátékfilm, etűd, pszichológiai thriller stb.) 25 művet, összesen 821 percnyi filmalkotást láthat. Az alkotások többsége 2012 óta készült, közülük több itt látható először.
A programban bemutatott filmek tematikájukat tekintve rendkívül széles kört ölelnek fel. Látható lesz többek között a Magyar Művészeti Akadémia tagjairól forgatott portrésorozat Somogyi Győzőről és Kunkovács Lászlóról készített darabja, a Berlinálén elismerő oklevéllel díjazott, az elvándorlás témáját feldolgozó El című etűd, a kelet-európai gyárak magánosítását burleszkszerűen megidéző kisjátékfilm, A romlás virágai, egy denevérmentő csapat munkáját bemutató Denevérek Erdélyben című ismeretterjesztő film, a Dél-Gömörben élő, zárt társadalmi réteget alkotó juhpásztorok mindennapjairól szóló Pásztorok ösvényein című dokumentumfilm, az alsósztregovai Madách-kastély magyar–szlovák együttműködésben megvalósult rekonstrukciójának története, a helybélieknek munkát biztosító fatelepét elvesztő erdélyi falu lakóinak küzdelme az elszegényedés ellen és az anyanyelvük megőrzéséért, a fiatal szlovéniai magyar alkotók által készített pszichológiai thriller, az Ébredj, valamint a közelmúlt ukrajnai eseményeiről Kijevben, Lembergben és Munkácson forgatott Maydan 2.0 című alkotás.
A most vetített alkotásokkal a határon túli és a velük együtt dolgozó magyarországi alkotók értékteremtő és értékmentő munkájára kívánjuk ráirányítani a figyelmet, bízva abban, hogy két év múlva nemcsak akarat lesz új művek bemutatására, hanem hasonlóan gazdag és színes kínálat is.
A vetítések látogatása ingyenes.
A rendezvény programját ide kattintva érhetik el.

mma.hu nyomán, Felvidék.ma