46014

Május elsejétől látogatható a megújult lévai Kálvária kilátótornya. A 2007 tavaszán bejegyzett Patrimonium Servandi Polgári Társulás volt a kezdeményezője és a beruházója a lévai Kálvária felújításának. A templom torzójának atipikus befedését, a keresztút kápolnáit és a volt telekommunikációs torony acélkonstrukciójának átalakítását kilátótoronnyá Jozef Frtús tervezte. A 14 színes kerámia domborművet, melyek a keresztút egyes jeleneteit ábrázolják, az ipolysági származású Kutak Adrien tervezte.
A szakrális tér első része Isten segedelmével, valamint a kivitelező cégek készségének és százak lelkes önkéntes46014 1 munkájának, adakozásának köszönhetően készült el. A felújított templomtorzót és a keresztutat 2008. július 27-én szentelték fel ünnepélyes keretek között. Az ezüstösen csillogó, messziről észrevehető fémkeresztet a majdani kilátótorony felső sík lapjára 2010 júniusában helyezték rá, amely azóta a város egyik domináns pontjává vált.
A Kálvária a keresztúttal és a Megfeszítettek szoborcsoportjával a 18. század elején épült 700 arany értékében, amelyet 1702-ben kelt végrendeletében Jaklin Miklós báró – lévai váruradalom tulajdonosa hagyott e célra. A stációt öt kápolna képezte. A Szent Kereszt Felmagasztalásának kápolnáját 1821-ben bővítették ki kegytemplommá. A Megfeszítettek szoborcsoportja az udvarban állt, a templomban kapott helyet a Piéta, a templom alatt pedig a Szent Sír barlang. A várost elpusztító 1808-as tűzvész után minden év utolsó vasárnapján könyörgő zarándoklat zajlott a lévai Kálvárián.
A 20. század feléig a Kálvária a lévaiak kedvelt pihenőhelye volt. Pusztulását 1944 decemberében a II. világháború46014 6 harcai okozták. A sérült kápolna és templom épületét a nyomor és érdektelenség végleg tönkretette.
A Kálvária felújítása után ismét szolgálja híveit. Nagyböjt idején minden vasárnap délután keresztúti ájtatosság zajlik. Július utolsó vasárnapján és a Szent Kereszt Felmagasztalásának ünnepén (szeptember 14.) a templomban szentmisét tartanak. A lévai Kálvária a helybeli lakosok és az idelátogató vendégek kedvenc pihenőhelyévé vált újra, korra való tekintet nélkül. Köszönhető ez nagyrészt Katarína Holbovának, a projekt „motorjának”, akinek kezdeményezésére, ahogyan azt kell, négy nyelven, köztük magyarul is kiadtak tájékoztató füzeteket és legutóbb a Reviczky Társulás, mint a Patrimonium Servandi partnere, segítségével magyar nyelvű látogatási szabályzattal is ellátták a május elsejétől október 26-ig látogatható kilátótornyot. Az üzemeltetés és látogathatóság aktuális információi a Szent Mihály utcai római-katolikus plébániatemplom hirdetőtábláin találhatók.
A torony tetejéről pazar kilátás nyílik az egész városra, mindenképpen érdemes idelátogatni, a látogatók kérésre egyedi pecsétet is kapnak.
46014 246014 346014 546014 4

Wirth Jenő, Felvidék.ma