45621

A polgármester reménykedik, hogy a felújítási munkálatok 2014. május végére befejeződnek és újra üzemelni fog a Kis- és Nagyszelmenc közötti határátkelő a lakosok és utazni vágyók örömére.
2005. december 23-án került sor az ukrán oldalon lévő Kisszelmenc és a szlovák oldalon lévő Nagyszelmenc közötti határátkelő hivatalos megnyitására. A régóta várt pillanat volt akkor, hogy ez a határ megnyíljon, s hatvan év után lehetőséget adjon, hogy a rokonok, szomszédok, ismerősök újra látogathassák egymást.
A valamikor egy településnek számító falut, a szovjet hatalom 1945-ben osztotta ketté, amikor önkényesen fektette le a határt és lett Kisszelmenc és Nagyszelmenc.
Így szakítottak el egymástól rokonokat, családokat, ismerősöket, barátokat. A két község összetartozásának szimbólumaként 2003 októberében a Remény-kapui elnevezésű székelykapu felállítására került sor.
A felújítási munkálatok ezen a szlovák – ukrán határátkelőn 2014. április 28-án kezdődtek, amely során új vámházat is építenek. Ezekre a felújítási munkálatokra azért is szükség volt, hogy kultúráltabb körülmények között történjék a határon való átkelés – mondta el a Felvidék.ma-nak Tóth Lajos, Nagyszelmenc község polgármestere.
Kérdésünkre azt is elárulta, hogy különösebb gondot, zúgolódást nem okozott, hogy a felújítási munkálatok miatt lezárták a határátkelőt. Már jóval kevesebben veszik igénybe a határátkelőt, mint a kezdeti időben, amikor megnyitották a határt. Akkor volt idő, amikor másfél ezren is átkeltek naponta a határátkelőn.
„Most már csökkent a forgalom, és úgy gondolom, hogy a felújítási munkálatok után sem fog felélénkülni a határátkelő megnyitásának kezdeti tömegforgalma szintjére a határon átkelők száma” – mondta a polgármester. Hozzátette: amíg folynak a felújítási munkálatok, kb. 70 kilométert kell kerülni azoknak, akik át szeretnének kelni a szlovák–ukrán határon. Ugyanis a kishatár ideiglenes lezárása alatt a Tiszacsernyő-Csop vasúti átkelő és az Ubla-Malij Bereznij közúti határátkelő biztosítja az átkelést.

MV, Felvidék.ma