45954 1

Mókás történetek hangzottak el Ipolyságon a modernkori olimpiákról hangzottak el május 22-én. Az ipolysági Szokolyi Alajos Olimpiai Klub és a Honti Múzeum és Galéria Baráti Köre szervezésében Hegedűs Henrik tartotta meg előadását „Mókás történetek az újkori olimpia játékokról” címmel.
A Felvidék.ma értesülései szerint a balassagyarmati születésű Hegedűs Henrik kicsi kora óta sportrajongó. Mint mondta, az 1980-as nyári olimpia meghatározó élmény volt számára, ekkortól követi figyelemmel a nagy sportesemény történéseit. Hangsúlyozta, nem csak a magyar sporttörténettel foglalkozik, többek között behatóan tanulmányozta a szlovákiai olimpikonok pályafutását is.
A nap folyamán két előadást tartott az Ipoly menti kisvárosban. Délelőtt a Szondy György Gimnáziumban, délután pedig a helyi nyugdíjas klub helyiségében. Az előadás során végig vezette a közönséget az újkori olimpiák helyszínein. A legtöbb olimpiai játékhoz köthető volt egy-egy mókás történet, mely az egyes sportolókhoz, illetve a sportjátékhoz volt fűzhető.
Az előadás keretén belül megelevenedett az első újkori olimpia maratoni futása, a győztesnek felajánlott mesés adománnyal. A közönség halhatta a 1908-as olimpia gátfutójáról, aki könyvvel a kezében futott. Továbbá a megviccelt magyar vízilabdázó csapatról 1956-ból. Hegedűs Henrik a kis történeteket kép és filmanyaggal illusztrálta. Így újra nézhette a hallgatóság Növényi Norbert moszkvai olimpián lejtet örömtáncát, avagy a Sydneyben híressé lett „Erik az angolnát”. A mintegy másfélórás előadás családias környezetben s remek hangulatban telt el.
A Felvidék.ma kérdésére Révész Ferenc, a klub elnöke elmondta, május végén a város fiataljait megmozgató sporteseményre készülnek. A gazdag programkínálattal szeretnék az egészséges életmód fontosságára felhívni a figyelmet.

Pásztor Péter, Felvidék.ma
a szerző felvételei
45954 245954 345954 4

{iarelatednews articleid=”45098,44750,42086″}