45565

Nem fontolgatja a kormányátalakítást, sőt rendkívüli közgyűlést sem tervez, de még csak valamiféle következmények levonására sem készül a Smer-SD az elbukott köztársaságielnök-választás miatt. A hírt a SITA hírügynökségnek a párt több képviselője is megerősítette. Robert Fico vereségének egyetlen következménye Marek Maďarič lemondása lesz a párt alelnöki tisztségéről.
A pártban pillanatnyilag a kormányprogram teljesítéséről folyik a vita a választási időszak második felére vonatkozóan, illetve a költségvetési hiány szinten tartásáról. Az államfőválasztás értékelésével és a kormányzási ciklus második felére vonatkozó prioritások kitűzésével a párt elnökségi ülése foglalkozik majd.
Ján Baránek elemző szerint a Smer-SD úgy viselkedik, mintha semmi sem történt volna, a sikertelen államfőválasztásért semmilyen következményeket nem von le. S bár az egyik oldalon meglepő ez a viselkedés, mivel valamiféle következtetést mindebből azért mégiscsak illene levonni, másrészt viszont a Smer-SD eme álláspontja abban gyökerezik, hogy a párt nem veszített szavazókat a köztársaságielnök-választás során. „A legutóbbi parlamenti választással összehasonlítva Ficót megközelítőleg ugyanannyi választópolgár támogatta” – fogalmazott az elemző, aki szerint ezzel magyarázható, hogy a párt elállt a rendkívüli közgyűlés összehívásától vagy a kormányátalakítástól.
Baránek szerint mindezek alapján Ficónak nincs oka arra sem, hogy a politikai életből való távozását fontolgassa, amint azt röviddel a választás előtt megpendítette, mivel megszerezte a szavazói támogatását. „A Smer-SD az államfőválasztás során gyakorlatilag megtartotta a pozícióját. Bebizonyosodott, hogy se nem gyengültek, se nem erősödtek” – fogalmazott Baránek, aki szerint az államfőválasztás alapvető tanulsága Szlovákia polarizáltsága egy Fico melletti és egy Fico ellenes táborra.
Baránek szerint azonban a parlamenti választás során nem fordulhat elő ugyanez, mivel ott mindenki magáért küzd, és a jobboldal eléggé szétszabdalt. „Ha mindezt hideg fejjel kiértékelték, az ő szempontjukból sem a kormányátalakítás, sem a rendkívüli közgyűlés nem logikus következtetés” – jelentette ki az elemző. Ez a következtetés azonban nem nyújt teret a másik oldal számára arra, hogy Szlovákia polarizáltsága csökkenjen, és nincs olyan üzenete sem az ellenzék számára, hogy 2016 után lehetőség nyílik a koalíciós együttműködésre. „Vagyis rögzítették ezáltal a jelenlegi állapotokat” – mondta Baránek.

dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”45049,44882,44879″}