45960

Az Európai Néppártnak lehet a legnagyobb frakciója az új Európai Parlamentben – derül ki az EP és a TNS Opinion által készített közös felmérés adataiból.

A május 19-i véleményeket tükröző felmérés szerint a Fideszt is a soraiban tudó jobbközép, konzervatív Európai Néppárt (EPP) a szavazatok 28,89 százalékával 217 mandátumot szerezhet.
Az Európai Parlamentben (EP) Az MSZP-t is magába foglaló Európai Szocialisták Pártja (PES) a voksok 26,5 százalékát kaphatja, amellyel 199 képviselője lehet a strasbourgi parlamenti patkóban. A néppártnak a mostani EP-ben 274, a szociáldemokratáknak pedig 196 képviselőjük van.
A TNS és az EP közös közvélemény-kutatása szerint az uniós parlament harmadik legnagyobb frakcióját továbbra is a liberálisok tudhatják majd magukénak; az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) a voksok 8,12 százalékával várhatóan 61 képviselőt küldhet majd Strasbourgba a mostani 83 helyett.
Negyedik helyen a zöldek futhatnak be, akik jelenleg egy képviselőcsoportot alkotnak az Európai Szabad Szövetséggel, amely olyan politikai erőkből áll, amelyek valamilyen terület, régió önrendelkezése, autonómiája, függetlensége mellett szállnak síkra. Nekik együtt a voksok 6,66 százalékával 50 képviselőjük lehet az új EP-ben a jelenlegi 57 helyett.
A radikális baloldal, az Egyesült Európai Baloldal – Északi Zöld Baloldal (GUE-NGL) a kutatás adatainak tanúsága szerint a voksok 6,13 százalékával 46 mandátumot szerezhet a mostani 35-tel szemben.
A felmérés azt mutatja, hogy jelentős erőt képviselnek majd az EP-ben azok a pártok, amelyek eddig egyik képviselőcsoportba sem tagozódtak be, illetve eddig nem voltak jelen a strasbourgi uniós parlamentben. Az eddig függetlenként politizálóknak 37 mandátumot jósol a mostani 33 helyett a közvélemény-kutatás, ami a voksok 4,93 százalékának megszerzését jelenti.
A választók 8,79 százaléka viszont várhatóan olyan pártokra adja majd a voksát, amelyek nem tartoznak egyik európai pártcsaládhoz sem, és egyelőre nem világos, hogy az így bejutó 66 képviselő beül-e valamelyik frakcióba.
E két utóbbi csoport viszont együtt egy olyan 103 fős tömeget alkot, amely valószínűleg politikai, ideológiai értelemben heterogén ugyan, de matematikailag akár ez Európai Parlament harmadik legnagyobb képviselőcsoportját, vagy négy minifrakciót is alkothat. Külön képviselőcsoport létrehozásához minimum 25 képviselőnek kell megállapodnia legalább hét uniós tagállamból.
Politikai csoportok szerinti összetétel a 2009-2014-es parlamenti időszakban a következő volt: EPP – Európai Néppárt (Kereszténydemokraták) (Magyarország részéről a Fidesz és a KDNP 14 képviselője, Szlovákia részéről az MKP 2 képviselője) S&D – Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (Magyarország részéről az MSZP 4 képviselője) ALDE – Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért ECR – Európai Konzervatívok és Reformerek (Magyarország részéről az MDF 1 képviselője) GREENS/EFA – Zöldek/Európai Szabad Szövetség GUE/NGL – Egységes Európai Baloldal – Északi Zöld Baloldal EFD – A Szabadság és Demokrácia Európája függetlenek (Magyarország részéről a Jobbik 3 képviselője).

mti nyomán Felvidék.ma