45958

Ha a liberális SaS egyetlen mandátumot sem szerez az európai parlamenti választáson, Richard Sulík pártelnök kész lemondani. A TASR hírügynökségnek úgy nyilatkozott, ez egyértelmű jelzés lenne a választópolgárok részéről arra, hogy lemondjon.
„Ez a választás rendkívül fontos a számunkra, a siker ugyanis azt bizonyítaná, hogy liberális pártként a szlovák politikai színtéren a helyünk, sikertelenség esetén azonban az elnök a legjobban teszi, ha lemond” – fogalmazott Sulík. Mint mondta, az SaS-nek sokáig az volt a célja, hogy két mandátumot szerezzen, később azonban belátták, hogy ez nyilván nem fog sikerülni. „Ha egy mandátum lesz, azt elfogadható eredménynek tartjuk” – fogalmazott.
Sulík szerint a liberálisok becsülettel végigvitték a kampányt. „135 városban jártunk, nem tudom, mi többet tehettünk volna még. Az elégnél is többet tettünk” – állítja.

A Most-Híd célja legalább egy képviselő bejuttatása az Európai Parlamentbe. Bugár Béla pártelnök nem hiszi, hogy ma többen szavaztak volna, mint öt évvel ezelőtt. 2009-ben 19,64 százalékos volt a választási részvétel, ami a legkevesebb volt az uniós tagországok közül. Bugár információi szerint vannak települések, ahol 15 százalékos volt a részvétel, de olyanok is, ahol 30 százalék körüli.
Bugár szerint az alacsony részvételnek több oka is van. „Némelyek a pártokat vádolják, hogy gyenge jelölteket állítottak, de tulajdonképpen az eredmény képet ad Szlovákiáról.” Bugár szerint a jelenlegi EP-képviselők is felelősek az alacsony részvételért, mivel nem prezentálták megfelelő mértékben az eredményeiket. „Nincs köztük olyan, aki sajtótájékoztatókat tartott volna Szlovákiában, tájékoztatott volna arról, mi van készülőben. Mintha elszakadtak volna tőlünk” – mondta Bugár.
Arra a kérdésre, hogy az európai parlamenti választás során a Most-Híd vagy az MKP lesz-e sikeresebb, azt felelte, hogy az MKP eredménye nem érdekli. „Az a fontos számunkra, hogy legalább egy képviselőnk legyen” – fogalmazott.
Simon Zsolt listavezető azonban bízik abban, hogy a Most-Híd jobban örülhet majd az eredményeknek, mint az MKP.

dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”45950,45948″}