46122

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet egyedülálló és hiánypótló intézet a magyar közigazgatásban, a nemzetegyesítés ügyét kívánja szolgálni, célja, hogy a Kárpát-medencei magyarság összefogásával, az élet valamennyi területén egy egységes hálózatot hozzon létre.
2010 óta a nemzeti kormány elsődleges feladatának tartja a határon túli magyarság összefogását. E cél elérésére hozta létre a Nemzetstratégiai Kutatóintézetet, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök a magyar kormány legfontosabb háttérintézményének nevezett.
Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke elmondta, a legfőbb feladat maga a nemzetegyesítés, az anyaországban élő és a külhoni magyarság összefogása, ezáltal egy összefüggő rendszer létrehozása, egy szociális háló szövése a Kárpát-medencében.
E hálózat kiépítése folyamatosan tart, több hazai és határon túli intézménnyel, egyetemmel már folyamatos az együttműködés és továbbiakkal egyeztetés folyik.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálattal is létrejött a megállapodás, melyet szerdán, május 28-án kötött meg a két szervezet. Győri-Dani Lajos, Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke kiemelt fontosságúnak tartja a határon túli közösségek építését és a szociális feladatok ellátását. Ez az a pont, ahol érdekeik találkoznak a Nemzetstratégiai Kutatóintézet céljaival. Úgy véli, az együttműködés megerősíti tevékenységüket, valamint új lehetőségeket teremt a szociális szférában.
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet küldetése, a XX. század tragikus eseményeire új, XXI. századi megoldások kidolgozása és ezek rendszerbe foglalása a nemzeti integráció megvalósításához. Ennek jegyében állították össze javaslatainkat a Kárpát-haza programban, melynek hangsúlyos része a Kárpát-medencei szintű fejlesztési együttműködések kezdeményezése, a Kárpát-haza Fejlesztési Rendszer létrehozása.
Szász Jenő szerint magyarnak lenni küldetés. A közösség boldogulásán keresztül kell keresni az egyén boldogulását. A közösségben való gondolkodás magában foglalja a külhoni magyarság összefogását is, a szervezettség elérése azonban a határokon túl több nehézséggel, még nagyobb kihívással jár. Viszont “minél nagyobb a kereszt, annál jobban kell ölelni.”
A külhoni magyar közösségek sorsáért is felelősséggel tartozunk. Az egyik kulcsszó tehát a felelősség. Isten a Földet az emberre, a Kárpát-medencét a magyarokra bízta, ezért minden egyes magyar felelősséggel tartozik egyenként és közösségi szinten is. Ennek a közösségnek az összefogása és megtartása a feladat. A másik kulcsszó a hűség, amely Isten viszonyulását jelenti az általa teremtett emberekhez. Erre az Istentől kapott küldetésre adott emberi válasz a felelősség – hangsúlyozta Szász.
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet ezt a felelősséget vállalja magára a határokon átívelő közös nemzeti ügy képviseletével.
Szász Jenő kiemelte, a regionális határokban való gondolkodásnak ma már nincs létjogosultsága. Fontos, hogy minden együttműködő közigazgatási intézmény egy nagy magyar világban gondolkodjon, ne pedig anyaországi és határon túli magyarságban, az együttműködésnek a Kárpát-medencében kell megvalósulnia.
Következő lépés pedig a nemzeti törekvések európai dimenzióba való beillesztése. A hálózat kiépítésére és működésére uniós forrásokat lehet igényelni – mondta.
A nyugati diaszpóra és a Kárpát-medence magyarságával együtt a magyarság tíz országban képviselteti magát, így ez a közösség az Európai Unió transznacionális projektjeinek keretei között joggal kaphat finanszírozást a későbbiekben, mellyel ez a hálózat tovább erősíthető.
Az elnök továbbá kiemelte: korábban megállapodást kötöttek a Budapesti Corvinus Egyetemmel és a Nyugat-Magyarországi Egyetemmel. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat után előkészítés előtt áll az Ökumenikus Segélyszolgálattal, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel és a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel való szerződés aláírása, csakúgy, ahogy a kárpátaljai, illetve felvidéki magyar felsőoktatási intézményekkel is tervezik az együttműködési megállapodás aláírását.

A sajtótájékoztatón készült videótudósítás ITT>>> tekinthető meg.

Zana Diána, Polgár Portál nyomán  Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”35966,46056,45571,44188,43735,42018″}