46071

A Széchenyi Társaság és a Széchenyi Alapítvány május 28-án a Pesti Vigadóban Széchenyi-ünnepséget rendezett annak alkalmából, hogy a Hungarikum Bizottság márciusban gróf Széchenyi István szellemi hagyatékát hungarikummá nyilvánította. Az ünnepségen a Hungarikum Bizottság tagjaként Farkas Iván, az MKP alelnöke is részt vett.

A Magyar Közösség Pártja gazdasági és régiófejlesztési alelnöke a Felvidék.mának elmondta, az MKP intenzív szakmai kapcsolatban áll a Hungarikum, Bizottsággal, amely törvényben foglalt szakmai feladatai közé tartozik egyebek mellett a Magyar Értéktár és a Hungarikumok Gyűjteményének összeállítása. Ezzel párhuzamosan létezik egy Külhoni Értéktár is, amelybe a határon túli magyarok csúcsteljesítményeit és értékeit kívánják összegyűjteni. Mint arról korábban beszámoltunk, Farkas Iván ez utóbbiba még tavaly ősszel kérte a kurta szoknyás falvak népviselete és hagyományőrzése, a deáki római katolikus templom, a bényi rotunda és a kéttornyú templom, az ételek közül pedig a kőtés, a pozsonyi kifli és a paprikás kattancs felvételét.
A Pesti Vigadóban zajló Széchenyi-ünnepséget Dr. Rubovszky András, a Széchenyi Társaság főtitkára nyitotta meg. Majd Dr. Horváth Attila jogtörténész tartott előadást Szellemi örökségünk, Széchenyi címmel. Dr. Kőrösi Mária, egyetemi docens A hit és erkölcs erejével című előadásában szemelvényeket idézett gróf Széchenyi István gazdaságpolitikájából. Szilasi Alex zongoraművész előadta Liszt Ferenc: Magyar történelmi arcképek, Széchenyi István c. zongorajátékát. Dr.Cserháti László, a Széchenyi Társaság alelnöke, a MOB Fair play Bizottságának tagja Széchenyi, a testnevelés és a sport apostola címmel tartotta meg előadását. Majd Ősz Ilona, Dániában élő festőművész „A teniszező Széchenyi” festményét Temesvári Andrea, korábbi kiváló teniszező és Buday Miklós, a Széchneyi Alapítvány elnöke leplezték le. Az ünnepségen fellépett a Vörösmarty Mihály Általánis Iskola Gyermekkórusa Molnár Zsuzsa vezényletével. Takács Bence, az est műsorvezetője elszavalta Juhász Gyula: Férfiat énekelek c. versét, majd Mészáros János Elek operaénekes elénekelte a Hazám, hazám c. operarészletet Erkel Ferenc: Bánk bánjából.
A Hungarikum Bizottság tavaly októberben alakult a magyar kormány Vidékfejlesztési Minisztériumában (VM). A tizenöt tagú testületet a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról tavaly tavasszal – a VM által kidolgozott – elfogadott törvény hívta életre. A hungarikumtörvény magában foglalja a magyarság csúcsteljesítményeit, azokat az értékeket, amelyeket tizenegy évszázada az ország határain belül és kívül felhalmozott. A bizottság fogja össze azt a tevékenységet, amelynek eredményeként felállíthatóvá vált a Magyar Értéktár, és teljessé válhat a hungarikumok jegyzéke. A szakmai testület legutóbb március 18-án öt új magyar kiválóságot emelt be a hungarikumok gyűjteményébe. Hungarikum lett gróf Széchenyi István szellemi hagyatéka, a Zsolnay-porcelán és kerámia, a 100 tagú cigányzenekar, a Gundel-örökség, valamint a Pick téliszalámi, valamint a Magyar Értéktárba került a magyar akác, a magyar akácméz, az Ajka-kristály, a höveji csipke, a tárogató, valamint a Nagycenk és Kiscenk közötti Széchényi-hársfasor. A magyar kiválóságok száma ezzel 34-re emelkedett.

(A képek kattintással nagyíthatók!)
46071a46071b46071c46071d46071e46071f

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”45876,43918,42937,39932,39839″}