45576

Május 3-án egy közel 70 fős, nagyészt régészekből álló csoport érkezett Torna varába a Szögligeten megrendezett Castrum Bene Egyesület Várkutatás Szlovákiában címet viselő XX. Vándorgyűlésének részeként. A Via Nova ICS tornai alapszervezetét érte az a megtiszteltetés, hogy átvehette az idegenvezető szerepét.

“Menj fel egyszer a tornai várba /, mikor a nap nyugovóra tér / az ég palástja vonja föl a sátrad / a köveken búcsúzik a fény…” –
szavalta az egykori büszke vár omladozó falai között Krompasky Rebeka a helyi író, Fecsó Pál Nem elég című versét, ezzel köszöntve a magyarországi csoportot. Majd Molnár Krisztina adta elő a gyilkos tornai várkisasszonyról, Bebek Krisztináról szóló ismert regét.
A tornai vár történetét Surovec Róbert  mutatta be a Magyarországról és Nyugat-Szlovákiából érkező elismert szakembereknek, végül Király Béla ismertette a vár egyes részeinek építészeti jelentőségét.
A várrom megtekintése után a Via Nova ICS meghívta a túrázókat egy szerény megvendégelésre a helyi Kézműves-házba, amit a Pro Tornensis polgári társulás üzemeltet. A vegékeket kemencében frissensült ropogós pogácsával, kiváló házi borral és pálinkával kínálták. A hangulatot a tornai Búzavirág énekkar dalai tették még emlékezetesebbé: időnként még a jelenlévők is bekapcsolódtak az éneklésbe.
A csoportnak lehetősége nyílt a Nagyboldogasszony tiszteletére felszentelt templom megtekintésére, ahol Juhász Attila tornai plébános megmutatta a nemrég feltárt szentélyt díszítő középkori freskókat, melyek kivételes minőségüknek köszönhetően a környék legjelentősebb leletei közé tartoznak.
A Castrum Bene Egyesület minden évben szervez többnapos tanulmányi kirándulásokat a Kárpát-medencében, célja, hogy összefogja a középkori várakkal hivatásszerűen foglalkozó vagy róluk éppen laikusként érdeklődő embereket. Az egyesület az elmúlt időszakban rendezvények sokaságával bizonyította szilárd eltökéltségüket ez ügyben. Hagyományos májusi konferenciájuk három napja alatt előadások és tanulmányi kirándulások szerveznek, melyek során minden érdeklődő komoly ismereteket szerezhet történelmi emlékhelyeink múltjáról. A tornai vár megtekintése után Sáros, Kapi és Kassa váraihoz is ellátogatnak.
Az eseményről készült képeket megtekinthetik a képgalériánkban.

Surovec Róbert, Felvidék.ma