Évek óta kapom az Útitárs c. magyar evangéliumi lapot, amelyet a Magyar Evangélikus Konferencia jelentet meg, évente hatszor, s elsősorban a magyar evangélikus egyház, ha fogalmazhatok így „világ” eseményeivel foglalkozik. Azaz az egyház anyaországon kívül eső magyar történéseivel. Jelenlegi felelős szerkesztője Szűcs Petra, felelős kiadója Prőhle Gergely.
Az idei első lapszám vezércikke „Az imahétnek folytatódnia kell a mindennapokon” címet kapta az erdélyi Négyfalu gyülekezeteiben megtartott ökunemikus imanyolcadról, imahétről számol be. „…Ahol más-más felekezetű emberek örömmel mennek egymás templomaiba, ott minden adott ahhoz, hogy gyümölcsöző civil élet működjön. Az erdélyi Négyfalu –Bácsfalva, Türkös, Hosszúfalu, Felszeg – gyülekezeteiben úgy látszik, mindez működik, ugyanis napról napra teli templomokban hallgatták a hívek egymás lelkészeinek, papjainak igehirdetéseit” – olvashatjuk többek a bevezetőben.
Az írás mellett Szűcs Petra, felelős szerkesztő kérése olvasható „Tartózkodó kérelem az olvasóhoz” címmel. Ebben a már 58. évfolyamot maga mögött tudható lap szerkesztésben-kiadásban bekövetkezett változásokról tájékoztat, s többek között arra kéri az olvasókat, hogy tájékoztassák a szerkesztőséget arról, mit szeretnének változtatni az eddigi terjesztési gyakorlatban, ill. kérik az olvasókat arra, hogy a könnyebb kapcsolattartás végett küldjék el a szerkesztőségbe elérhetőségüket és e-mail címüket.
A lapszám számunkra talán legérdekesebb írása a Horváth-Hegyi Áron Kétnyelvűségben, küzdelmek között. Magyar evangélikusok a Felvidéken c. összefoglaló, amelyet alább teljes terjedelemben mellékelek.
A Van-e még értelme a külmissziónak? c. írásban a szerkesztőség a kilencvenedik születésnapját betöltő Terray Lászlót, a Norvég Evangélikus Egyház nyugalmazott lelkészét, lap munkatársát köszönti, aki ezen alkalomból megkapta a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét. A lap további írásai közül még a Múltidéző – avagy az érem másik oldala II. c. összefoglalót emelném ki, amely az evangélikus lelkészképzés 1945-1956-os időszakának történetébe enged bepillantás két lelkész Zászkaliczky Pál és Labossa László gondolatain keresztül.
Horváth-Hegyi Áron: Kétnyelvűségben, küzdelmek között – Magyar evangélikusok a Felvidéken (Utitárs, 2014/1, 1. oldal):
Ha valaki az interneten próbál tájékozódni, hol is vannak a Felvidéken magyar nyelvű evangélikus istentiszteletek vagy gyülekezetek, bizony nem sok információhoz jut. Mi ennek az oka? Már nincsenek ilyen alkalmak? Valami vagy valaki gátat szab az információk megosztásának? Bármi legyen is a háttérben, az információhiány tovább hátráltatja az amúgy is meglehetősen kilátástalan helyzetben lévő felvidéki magyar nyel¬vű evangélikus gyülekezetek megmaradásának ügyét…
A legfrissebb népszámlálási adatok szerint Szlovákiában közel 373 ezer fő vallja magát evangélikusnak. A magyar nemzetiségű evangélikusok lélekszámáról azonban nincs kimutatás. Azt tudjuk, hogy a múlt század negyvenes éveinek közepén még körülbelül harmincezren voltak, és sorra építették templomaikat. A ma hatvan százalékban magyarok lakta Tornaija evangélikussága például az elmúlt év novemberében ünnepelte temploma felépülésének nyolcvanadik évfordulóját – kétnyelvű istentisztelet keretében.
A közösség nagyobbik részét egykoron a magyarok adták. Mutatja mindezt a gyülekezet 1935-ben megfogalmazott szabályzatának egyik határozata is: „Minden hónap első vasárnapján szlovák istentisztelet tartandó.”
Ma már nem így van. Ma a gyülekezetben szolgáló lelkész szlovák anyanyelvű, magyarul nem beszél. Ahhoz, hogy magyar istentiszteletek is legyenek, széles körű összefogásra van szükség. Akik ezt megvalósítják: Rusznyák Dezső sajógömöri, Gubó Mihály losonci lelkész, Gerlai Pál miskolci iskolalelkész, illetve Lóczy Tibor sajógömöri presbiter, a felvidéki magyar nyelvű misszió koordinátora.
Látnunk kell, hogy a valamikori templomépítő magyar gyülekezet nagyon nehéz helyzetben van. És sorsában osztozik majd harminc közösség, amelyek közül sokban – a hívek vágya ellenére – egyáltalán nincs magyar nyelvű szolgálat. Ők nemritkán a reformátusoknál találnak lelki otthonra. Megmaradásukhoz a jelenleginél még többet kell tenni. Tennünk. Nekünk, magyarországi evangélikusoknak is. Minderre – hála Istennek – több lehetőség is kínálkozik.
2012 márciusában a Magyarországi Evangélikus Egyház és a Szlovákiai Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház partnerszerződést kötött. A szerződés célul tűzte ki, hogy a két egyház közös missziós rendezvényeket szervezzen, tagjai részt vegyenek egymás ünnepségein, istentiszteletein. A felek kölcsönösen támogatják, hogy a nemzetiségi szempontból vegyes területeken a partneregyház használhassa az istentiszteleti és hitélethez szükséges eszközöket (Biblia, énekeskönyv, hittankönyv), és szorgalmazzák a középfokú oktatási intézmények, valamint a teológushallgatók kölcsönös csereprogramjának kialakítását. A két egyház gyülekezeteinek testvérkapcsolataira, valamint szeretetszolgálatára is kiterjed az együtt-működés, amely fontos alapja a szlovákiai magyar evangélikus közösségek felemelkedésének.
A 2006 októberében alakult Magyar Evangélikus Konferencia (Maek) a Magyarországon, a Kárpát-medencében és a világon mindenütt élő magyar anyanyelvű evangélikus egyházak, gyülekezetek, illetve a nem magyar nyelvű egyházak közösségében élő magyar anyanyelvű evangélikusok testvéri és szolgálati közössége. Feladatának tartja, hogy erősítse és elmélyítse a közösséget alkotó tagok identitását és összetartozását. A konferencia elnöksége 2013 decemberében tartotta legutóbbi ülését, és – többek között – a hatékonyabb működés feltételeit tárgyalta. Persze a felvidéki magyar evangélikusoknak – ellentétben a magyar reformátusokkal – nincs önálló egyházkerületük, és ha figyelembe vesszük, hogy Szlováki¬ában a lelkészek az államtól kapják a fizetésüket, nem nehéz belátni a mozgástér szűkösségét.
Sajnos pillanatnyilag a Maek honlapja sem tartalmazza a szlová¬kiai magyar nyelvű istentiszteletek gyűjteményét, Nagy Olivér alsószeli lelkész & O. S., szlovákiai magyar evangélikusok… című, figyelemfelkeltő írását azonban igen. (Az írás eredetileg az Útitárs 2009/2. számában jelent meg. – A szerk.)
A testvér-gyülekezeti kapcsolatokban nagy erő rejlik. Az itthoni szlovák gyökerű gyülekezeteknek hagyományaik ápolása céljá¬ból még inkább nyitniuk kellene felvidéki testvéreik irányába.
A különböző evangélikus médiafelületeken jó olvasni olyan eseményekről, amelyekből láthatjuk, hogy a gyülekezeti kapcsolatok milyen mértékben képesek erősíteni az összetartozást: „Missziós hétvége volt Hosszúszón. A főszervező Viliam Solárik helyi lelkész volt. A maglódi testvérgyülekezetből hatvanan érkeztek.” Vagy: „Alsószelin jártak és szolgáltak a gömöri gyülekezettel testvérkapcsolatban lévő Budaörsi Evangélikus Egy-házközség tagjai a felvidéki missziói nap alkalmából.”
A felvidéki magyar evangélikusság érdekeit szem előtt tartó lel¬készképzésünknek is nagy szerepe lehet az áldatlan állapot orvoslásában. A határon túlról érkező hallgatók maximális támogatása vagy a magyar hallgatók között a szlovák nyelv tanulásának és a határon túli szolgálatvállalásnak a népszerűsítése csupán a kiindulópont lehet.
Ugyanakkor reálisan kell látnunk, hogy az évtizedek során a szlovákiai települések (és gyülekezetek) nemzetiségi összetétele megváltozott. Az evangéliumba vetett közös hit viszont változatlan! Bizakodjunk, hogy az erősebb és nagyobb közösség képes befogadni a kisebbet, és nem hagyja elveszni!
E helyzetkép láttán élesebben nem is elevenedhetnének meg előttünk Jézusnak a tanítványokhoz intézett szavai: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés.” De ne felejtsük el a megoldást adó folytatást sem: „Kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába.” (Lk 10,2)
Puntigán József, Felvidék.ma
