46019

A törvény értelmében a bejutott európai parlamenti képviselők, amennyiben a nemzeti parlament képviselői voltak, le kell, hogy mondjanak a hazai parlamenti mandátumukról . Helyükre pártjuk 2012-es parlamenti listájáról a preferenciaszavazatok szerinti sorban következő képviselőjelölt kerül. A parlament összetétele így a közeljövőben változni fog.
A liberális SaS-ből az európai parlamenti képviselővé lett Richard Sulíkot érinti ez, akit Jana Kiššová, a párt főmenedzsere, volt parlamenti képviselő vált a szlovák törvényhozásban. Sulík egyébként, aki egybe a párt elnöke is, korábban úgy nyilatkozott az európai parlamenti képviselőség nem befolyásolja majd pártelnöki tevékenységét.
Branislav Škripek (OĽaNO) sikerének Jana Šípošová, a Segítség az Erőszak Áldozatainak civil szervezet igazgatója, jelenlegi képviselői asszisztens örülhet, Škripeket ugyanis ő váltja majd a parlamenti padsorokban.
Változások állna be a Kereszténydemokrata Mozgalom parlamenti képviselői csoportjában is, Radoslav Procházka (független képviselő) ugyanis nemrégiben jelezte, hogy a májusi ülés lezárulásával lemond a képviselői mandátumáról. A helyébe a KDH Nyitrai Kerületi Tanácsának elnöke, volt parlamenti képviselő Marián Radošovský kerül. Mivel a NOVA jelöltje, Jana Žitňanská is bejutott az Európai Parlamentbe, aki eredetileg a KDH színeiben került be a nemzeti parlamentbe, a távozásával most megnyílik a parlament ajtaja Jozef Bobík, a KDH Kassai Kerületi Tanácsának elnöke számára.
Visszatérhet az SDKÚ-DS frakciójába Eugen Jurzyca volt oktatási miniszter is, aki Ivan Štefanec leendő EP-képviselő parlamenti helyét foglalja majd el.
Két képviselői hely is gazdát cserél a Most-Híd frakciójában. Andrej Hrnčiar ugyanis már korábban jelezte, hogy belép Procházka újonnan alakuló Háló nevű pártjába, és hasonlóképpen leendő pártelnökéhez ő is lemond a parlamenti mandátumáról. Hrnčiart a Most-Híd pártból időközben kilépett Pfundtner Edit váltja majd a parlamentben. De újra parlamenti képviselő lesz Vörös Péter is, aki Nagy József leendő EP-képviselő távozása következtében a soros képviselőjelölt a Mos-Híd listáján. Vörös Péter ugyan a Most-Hídból nem lépett ki, de a 2012-es parlamenti választás után lemondott minden pártban betöltött tisztségéről. „Nem kívánok többé egy olyan párt elnökségi tagja lenni, amelyik ígér, de az ígéreteit nem tudja betartani, miközben a lehetőség ott volt a kezünkben” – nyilatkozta akkoriban Vörös.

dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”46010,45994,45969,45964″}