46334

A Csemadok Párkányi Alapszervezete 2014. június 16-án tartja megalakulásának 65. évfordulóját 19,00 órakor a Városi Művelődési Központban.
Az alapszervezet művészeti csoportjai komoly munkával, sok próbával készülnek az ünnepi műsorra. Az ünnepi est műsorát még áprilisban tárgyalta és fogadta el az alapszervezet vezetősége. Jóval később, május közepén, számunkra érthetetlen, értelmetlen módon kívülálló, teljesen tájékozatlan egyének keltettek hisztériát születésnapi ünnepünk körül. Mi tovább készülünk, tesszük dolgunkat.
A 65. születésnap műsorának nagy részét ugyanis saját csoportjaink adják. Bevezetőként, sok országos versenyt megjárt tagunk, Juhász Gyula mond verset. A Szivárvány énekkar összeállításában főleg népdalfeldolgozások szerepelnek, a Párkányi Szinkör “Ketten beszélnek” című vidám összeállítással mutatkozik be, a Hangulat Együttes pedig táncdalokból, slágerekből álló zenés műsorral kedveskedik az est résztvevőinek. A táncot sem akarjuk kihagyni a műsorból, ezért vendégként a Pásztortűz, helyi felnőtt néptáncsoportot hívtuk meg.
Emléklappal és díszoklevéllel szeretnénk köszönetet mondani a sok éve aktívan dolgozó tagjainknak és támogatóinknak.
Szeretettel várunk minden Csemadok tagot és meghívott vendéget. Emlékezzünk, ünnepeljünk együtt ezen a szép évfordulón.
Az alapszervezet vezetősége nevében
Boócz Mária, Felvidék.ma